
Szőnyegre léptek, majd mindent vittek Kazincbarcikán az egri birkózópalánták
Csapatversenyben az U10-esek a 3., az U13-as területi bajnokságon az egriek a 2. helyen végeztek.

Csapatversenyben az U10-esek a 3., az U13-as területi bajnokságon az egriek a 2. helyen végeztek.

Szemétszedés és intézkedéstaktikai képzés is szerepelt a hatvani polgárőrök hétvégéjén.

Megígérték, helyreállították.

Négy település tűzoltóit riasztották kedden délután Somogyszobra, miután kigyulladt egy kombájn, a lángok pedig átterjedtek a környező növényzetre.
Néhány nap alatt több mint 150 milliós kárt okozott, mégsem tartóztatták le a fiatal férfit.

Október végéig újra megszólalnak a propagandát harsogó hangszórók is.

A megye csaknem teljes területe beleesik a most kijelölt veszélyzónába.

A págiszos diákok érdeklődve hallgatták a város díszpolgárát.

Átlagosan 15 százalékos béremelés várható a rendvédelmi szektorban: Tóth Zoltán, a KRSZ alelnöke szerint ez a nullánál több, az állomány mégis felhördüléssel fogadta a döntést. The post „Rohadtul nem ezt vártuk” – szakszervezeti vezető a rendőrbéremelésről first appeared on 24.hu .

Ügyvédje szerint a volt jegybankelnök, akinél számítástechnikai eszközöket is lefoglaltak, fegyelmezetten viselkedik.

A miniszter szerint a korábban meghirdetett program célja helyes, azonban a bejelentés szerint harmadával több család kaphat majd forrást a fejlesztésre. The post Kapitány István: 57 ezer napelemes háztartás kaphat támogatást akkumulátorok beszerzésére first appeared on 24.hu .

Nem is borz, de még csak nem is rágcsáló.

Még több napelemes háztartás kaphat vissza nem térítendő támogatást akkumulátorok beszerzéséhez

Győri Anikó műlábbal szerzett érmet.
A vizsgálat során három fő területre fókuszálnak.

A Duna még mindig rendkívül alacsonyan áll, de ezúttal nem a vízállás okozta a gondot.

Jön a fűtési szezon, menekülnek a patkányok is a melegebb épületekbe, főleg akkor, ha jó szemetes környéket találnak. Zuglóban sokan már szellőztetni sem mernek, mert a rágcsálók felmásznak a fákra is, és onnan könnyen bejuthatnak a lakásokba.

A Paksi Atomerőmű 1-es blokkján az egyik turbinagenerátor gépegység 8:02-kor generátorvédelmi működés miatt kiesett, így az 1-es blokk jelenleg 50 százalékos teljesítményszinten üzemel – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A Paksi Atomerőmű működését az elmúlt hónapokban a Duna alacsony vízállása is nehezítette: nyolc turbinából hetet le kellett állítani, mert nem jutott elég víz a hűtőrendszerükbe. Október 13-án minden idők legalacsonyabb vízállását mérték Pakson, de a nyáron megépített fenékküszöbbel – aminek a megépítéséhez a honvédség 38 ezer tonna követ vitt Pa…

Elmarad az őszi hosszú bunkertúra Lovásziban.

A lomtalanítás november 7-én, szombaton folytatódik Dunaújváros belvárosában.
Király Viktoréknál elindult a halloweeni szezon, amiről az énekes felesége tett közzé egy hangulatos felvételt a közösségi oldalán.

Ráfutásos baleset történt szerda délután a 61-es főúton, Kaposmérő közelében.

Bővült a család.

Súlyos bőrbetegséggel, lesoványodva találtak rá egy huskyra Kaposváron.

A NER két, eddig szoros kötelékben állt nagyvállalkozója egy ideje már nem beszél egymással közvetlenül, csupán jogi képviselőkön keresztül. Megromlott a kapcsolat?

Reggel 8 után nem sokkal történt az esemény.

Csőszi Attila, az MNB-üggyel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke szerint vizsgálják, hogyan hallgathatják meg a volt jegybankelnököt, ha letartóztatásba kerül.

A színésznő több mint húsz év után idén februárban távozott a színháztól, most először vallott arról, milyen érzésekkel küzdött meg. The post Nagyon nagy gyász volt – Hámori Gabriella megszólalt a távozásáról az Örkényből first appeared on 24.hu .


Az Üvegtigris Cingárja Pétervásárára látogatott.