
A legtöbb európainak sötét bőre volt még az ókorban is
A római korig is gyakori volt a sötétebb bőrpigmentáció Európában

A római korig is gyakori volt a sötétebb bőrpigmentáció Európában


2020 óta félmilliárd forinttal károsították meg az adófizetőket.

A mintegy 70 milliárd forintos állami beruházásból felépült akadémiát 2024 októberében adták át.

1957- től szolgálta Zalatárnokot.

Az, hogy mire kötünk biztosítást, leginkább az élethelyzetünktől függ, nem pedig attól, hogy mit tartunk kockázatosnak.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság visszahívta a terméket, aki már megvásárolta, azonnal vegye el a gyerekétől.
A baleset egy engedély nélküli aranybányában történt a kolumbiai Nariño tartományban. A mentés nehézségekbe ütközik a nehezen megközelíthető, fegyveres csoportok által uralt térségben.

Szokásunkhoz híven most is beszámolunk róla, kik születtek az elmúlt időszakban Szombathelyen.

Rejtélyes üzenetet hordozhat

Riasztást adott ki a hatóság!

Az első eredmények alapján a szavazók háromnegyede nem támogatja, hogy Alberta megkezdje a kiválást Kanadából.

A menopauzás színjátékkal kapcsolatban fogyasztói panasz érkezett az Önszabályozó Reklám Testülethez is.

A forradalom alatt, lángok között is a teraszon iszogatni régi francia hagyomány.

Idén ősszel hamarabb véget ér a diákok pihenője, korábban kell visszaülni az iskolapadba.
Bombariadó van az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban, az igazgató rendkívüli tanítási szünetet rendelt el - közölte az intézmény a honlapján kedd reggel.

Egy tűzoltó is megsérült az este során.
Tizenegy év, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénás búcsú után újra kinyílik Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert kultikussá vált rendezése 2027. február 13-án, Valentin-nap előestéjén egyetlen különleges alkalomra visszatér. A Kultúrbrigád ezúttal nem újabb búcsúra, hanem közös ünneplésre hívja a közönséget.

Komoly fennakadások nehezítik a Revolut használatát október 20-án.

Enyhe csökkenéssel startolt el a BUX.
A szeparatista vezetők ígérik, hogy folytatják a harcot, és figyelmeztetnek: a tartomány kormányzó pártja az ügy miatt szétszakadhat.
Hetedik napja tartanak az összecsapások Albániában a tüntetők és a rendőrök között, jelentette a BBC tudósítója. A hivatalos adatok szerint a hat nap mérlege: 295 sérült, köztük 186 rendőr. A hétfő esti zavargások áldozatainak számáról egyel...

Többen arról számoltak be, hogy nem tudnak belépni az alkalmazásba, fizetni vagy pénzt utalni.

A közbeszerzés során minden riválist kizártak, pedig jellemzően sokkal olcsóbban végezték volna el a feladatokat.

Sokaknak több millió forintos többletköltséggel kell számolniuk.

Sokan nem tudják, hogy a patikában kevésbé ismert, de olcsóbb alternatívák is elérhetők lehetnek.

Kuruzslás miatt emeltek vádat egy dunakeszi nő ellen, aki a vád szerint képesítés nélkül végzett botoxkezeléseket és ráncfeltöltéseket. A nő négy év alatt legalább 48 ilyen beavatkozást végezhetett. The post Kuruzslás miatt áll bíróság elé egy dunakeszi kozmetikus first appeared on 24.hu .

A GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden közzétett elemzése szerint

Őrizetbe vették a feltételezett támadót.

A versenytársakat kizárták. The post A Mavir megvizsgálja, hogyan nyert Kovács Zoltán neje 713 milliós takarítási megbízást first appeared on 24.hu .