Környezetvédelmi vizsgálat indult Almásfüzitőnél, miután horgászok az elmúlt hetekben több helyen barnás, szokatlan szagú anyagot láttak feltörni a Duna partján, közvetlenül a vörösiszap-tározó alatti folyószakaszon.
Egyelőre nem tudni, honnan származik az anyag, és azt sem, jelent-e veszélyt a Duna vízminőségére vagy élővilágára.
A jelenség az alacsony dunai vízállás miatt vált különösen jól láthatóvá.
Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, az elmúlt hetekben több horgász is fényképeket és videókat küldött nekik a folyópartról.
Ezeken az látszik, hogy több ponton barnás színű, szokatlan szagú anyag tör fel a part mentén, majd elkeveredik a Duna vizével.
A KEMHESZ szerint nem most először vizsgálják, mi kerülhet a Dunába ezen a szakaszon.
Vízügyi szakemberek 2012-ben is foglalkoztak a területtel.
Mivel Almásfüzitőnek ezen a részén korábban mocsaras, lápos terület volt, az egyik lehetséges magyarázat szerint az onnan származó, szerves anyagokban gazdag víz okozhatja a barnás elszíneződést.
A horgászszövetség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt egyelőre csak lehetséges magyarázatként kezelik, a mostani vizsgálat eredménye előtt nem lehet megmondani, mi okozza a jelenséget.
Ez azért is lényeges, mert a barnás anyag azon a Duna-szakaszon jelent meg, amely az almásfüzitői vörösiszap-tározó alatt található.
A közlemény ugyanakkor nem állítja, hogy az észlelt anyag a tározóból származna, erre a jelenlegi vizsgálati eredmények alapján nincs bizonyíték.
Zoltai Dániel szerint környezetszennyezés esetén „zéró toleranciára” van szükség, ezért laboratóriumi eredményekkel kell tisztázni nemcsak az anyag eredetét, hanem azt is, van-e hatása a Duna vízminőségére és élővilágára. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.