Gyakorlatilag teljesen kifogyott Ukrajna Patriot légvédelmi rakétákból – írja a Washington Post ukrán forrásokra hivatkozva.
A Patriotok kulcsfontosságúak az orosz rakétatámadások ellen, Ukrajna azonban az utóbbi hónapokban folyamatosan fogynak a készletei az amerikai rakétákból.
Egy ukrán tisztviselő szerint október 7-én már csak tíz elfogórakétájuk volt, és azóta ezeket is felhasználták, így mára legfeljebb néhány maradt.
Egy másik, a légvédelem helyzetét ismerő forrás szerint konkrétan már egyáltalán nincsenek bevethető Patriot rakétáik.
A lap ukrán forrása szerint május óta rendszertelenül érkeznek a szállítmányok, és senki sem tudja garantálni, hogy mikor kapnak újabb rakétákat.
Egy magas rangú NATO-tisztviselő ugyanakkor azt állította, hogy továbbra is működik az a program, amelyben európai országok fizetnek az Ukrajnának szállított amerikai Patriotokért is.
Az Egyesült Államoknak is súlyos rakétahiánnyal kell szembenéznie: az Irán elleni háború első hónapjában több mint ezer Patriot és THAAD elfogórakétát használtak el, a készletek feltöltése pedig éveket vehet igénybe.
A helyzetet súlyosbítja az amerikai–ukrán viszony gyors romlása.
Zelenszkij a Financial Timesnak arról beszélt , hogy csak akkor tudna belemenni Donald Trump követelésébe, az orosz energetikai létesítmények elleni mélységi csapások felfüggesztésébe, ha cserébe újabb Patriot rakétákat kapna.
Az ukrán elnök szerint azonban miközben légvédelmi segítséget kértek, Washington inkább az ukrán hadsereg által használt Starlink műholdas szolgáltatását korlátozta.
A Reuters értesülései szerin t a Starshield katonai műholdas rendszer korlátozására közvetlenül a Fehér Házból érkezett utasítás .
Ezzel Washington jelentősen akadályozta az ukrán csapásmérő drónok működését, de az orosz Sahed drónok lelövésére használt elfogódrónokat is, tovább gyengítve a légvédelmet. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.