Öt év telt el azóta, hogy Daniel Craig a Nincs idő meghalni című filmmel elbúcsúzott James Bond (itt egy izgalmas Bond-kvíz ) szerepétől, és egyelőre csak találgatni lehetett, ki lesz az új 007-es ügynök .
A találgatásoknak most új lendületet adott egy hollywoodi újságíró értesülése, amely szerint a producerek döntöttek.
A 36 éves brit színész, Callum Turner alakíthatja a következő James Bondot.
A Digital Spy által is tárgyalt híresztelés azért keltett különösen nagy figyelmet, mert annak forrása Roger Friedman , a Showbiz411 újságírója, aki több mint húsz évvel ezelőtt Daniel Craig kiválasztásáról is az elsők között számolt be.
Friedman november 2-án arról írt, hogy hollywoodi berkekben már kész tényként beszélnek Turner szereposztásáról.
Andreas Rentz/Getty Images Legalább egy éve pusmognak róla A színész neve korábban is felmerült a lehetséges Bond-jelöltek között, az elmúlt napok fejleményei azonban tovább erősítették az esélyeit.
A Variety szerint október végén megkezdődtek a végső próbafelvételek, amelyekre Turner mellett Jack Lowden és Josh O’Connor is esélyes volt.
Mozifilmben legutóbb az idei Csak egy éjszaka című romantikus vígjátékban láthattuk.
Callum Turnerről már januárban megírtuk , hogy befutó lehet a 007-es szerepére: „Nem az a tipikus szépfiú, van benne egyfajta nyers karakánság, ami talán munkásosztálybeli hátteréből fakad: gyerekkorát egy londoni önkormányzati lakótelepen töltötte, anyja egyedül nevelte fel.
Ezen kvalitásai okán Sean Connery és Daniel Craig Bond-alakításainak szellemi örököse lehet.” Kapcsolódó Karizma és tehetség pipa – elegendő ez ahhoz, hogy ő legyen a következő James Bond?
Az idén végre választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy ki lesz a következő James Bond.
A jelöltek között előkelő helyen áll Callum Turner, aki eddig változatos szerepekben bizonyította tehetségét, nem mellesleg meghódította a világ egyik legsikeresebb popsztárjának a szívét.
De mi teszi őt esélyessé a 007-es szerepére?
The post Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.