Ousmane Dembélé pályafutása elején a Rennes-ben és a Borussia Dortmundban is elsősorban kiszámíthatatlan, ösztönös játékával hívta fel magára a figyelmet.
A francia támadó azóta jelentős változáson ment keresztül, amelyben saját bevallása szerint Lionel Messinek is komoly szerepe volt.
Dembélé 2017 és 2023 között futballozott a Barcelonában, így testközelből figyelhette az argentin klasszis játékát.
Elmondása szerint Messi mellett értette meg igazán, hogy a látványos megoldásoknál sokszor fontosabb a hatékonyság.
Amikor 20 éves vagy, szeretnél egy, két, három kötényt kiosztani.
Két-három cselt bemutatni, hallani, ahogy a közönség felhördül.
Később viszont már a hatékonyságot kerestem” – árulta el a francia.
A világsztárok között eltöltött időszak így nemcsak tapasztalatot, hanem másfajta szemléletet is hozott számára.
Dembélé szerint amikor együtt játszott Messivel, látta, hogyan egyszerűsíti le a játékot a futball egyik, ha nem a legnagyobb alakja. „A világ legjobbjaival futballozhattam, aztán láttam Messit, miként cselekszik a pályán.
Minden a hatékonyságról szól…” – tette hozzá.
A francia támadó ma már jóval tudatosabban választja meg, mikor érdemes kockáztatnia, és mikor szolgálja jobban a csapatot egy egyszerűbb megoldás.
A korábbi ösztönös futballista így fokozatosan olyan játékossá vált, akinek a teljesítményét már nem csupán a látványos megmozdulások, hanem az eredményesség is meghatározza.
A „Minden a hatékonyságról szólt” – Dembélé Messinek tulajdonítja a változást bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.