Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint az orosz energetikai létesítmények elleni az ukrán dróntámadások is hozzájárultak a globális energiaárak emelkedéséhez.
A Fox Newson az Egyesült Államokban tapasztalható magas megélhetési költségekről kérdezték, az iráni háború mellett ezt említette az energiaárak növekedésének egyik okaként. „Most egy energiapiaci sokkon megyünk keresztül, egyrészt az ukrajnai háború miatt, mert Ukrajna úgy döntött, hogy fel akarja robbantani az orosz energetikai létesítményeket és a finomított olajtermékeket – ez világszerte felfelé hajtja az árakat –, másrészt pedig az iráni konfliktus miatt” – mondta Bessent.
Az ukrán támadások miatt Moszkva kénytelen volt a hónap végéig meghosszabbítani a dízelolaj exportjára vonatkozó tilalmat.
Ez, valamint az, hogy a Hormuzi-szoroson a nyersolajhoz képest jóval kevesebb üzemanyagszállítmány jut át, világszerte szűkítette a kínálatot.
Bessent korábban azt mondta, hogy az olajvezetékek idővel lehetővé teszik majd az energiaszállítóknak, hogy megkerüljék a Hormuzi-szorost.
Szerinte a szoros az elkövetkező években jelentőségét veszti, ahogy az országok új energiaútvonalakat alakítanak ki.
Az Egyesült Államok az utóbbi időben rekordmennyiségű dízelt exportál, hogy pótolja a kieső mennyiséget, ez azonban az amerikai készletek jelentős csökkenéséhez vezetett.
Az ország keleti partvidékén a dízelkészletek történelmi mélypontra estek, miközben közeledik a téli időszak.
Az amerikai benzinkutakon a benzin ára továbbra is gallononként 4 dollár felett van, ami az év ezen időszakában rekordnak számít.
A dízel kiskereskedelmi ára szintén közelít a történelmi csúcsokhoz. ( Bloomberg ) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.