„A tegnapi házbiztossági döntésnek megfelelően most kérem a tisztelt országgyűlést, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzünk meg a roma holokauszt áldozatairól” – mondta a házelnök, majd felpattant, mire a parlamenti képviselők, köztük a tiszások, a fideszesek, a KDNP-sek és a mi hazánkosok is felálltak, és egy percen keresztül úgy is maradtak, csöndben. „Micsoda egy elképesztő színtársulat maguk.
Képesek voltak politikai támadást csinálni a roma holokauszt ügyéből, miközben éppen most készülnek megválasztani egy olyan köztársasági elnököt, aki az 1956-os súlyos, történelmi, emberiesség ellen elkövetett bűnök hóhérait mentegették, relativizálták a bűneiket, és a 2006-os politikai terror áldozataitól pedig megtagadta a jóvátételt” – mondta első felszólalóként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, aki szerint szégyenletes, hogy 1956 hetvenedik évfordulóján Baka mond majd beszédet.
Ezután Toroczkai felidézte, a Tisza széleskörű társadalmi egyeztetést ígérte a következő köztársasági elnök megválasztására. „Azt is ígérte, hogy a frakcióvezetőkkel fog majd egyeztetni az elnök személyéről.
Hát a mai napig várjuk” – mondta a pártelnök, aki szerint néhány napja Magyar Péter eldöntötte a kérdést anélkül, hogy megkérdezte volna az embereket.
Toroczkai botrányosnak nevezte a kiválasztási folyamatot, és közölte, hogy a beiktatáson már nem fognak részt venni.
A dolog előzménye , hogy a hétfői ülésen Gyöngyösi István, a Tisza Párt parlamenti képviselője napirend előtti felszólalásban beszélt a roma holokausztra való emlékezés fontosságáról – a felszólalást a Mi Hazánk képviselőit leszámítva mindenki megtapsolta, majd egyperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt.
Az incidens után Magyar Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mi hazánkosok ülve maradtak.
Toroczkai erre azt mondta, hogy származástól függetlenül minden népirtást elítél, és csak azért nem álltak fel, mert soha nem történt annyi házszabálysértés a parlamentben, mint amióta Magyar a miniszterelnök.
Szerinte a megemlékezést házszabályellenesen kérték. „Elegünk van a házszabálysértésekből” – mondta, és rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett.
Toroczkai keddi felszólalása után Magyar Péter így válaszolt: „A tegnapi napon ön több ezer meggyilkolt honfitársunk emlékét, a túlélők emlékét és a leszármazottakat gyalázta meg a tettével.” Ezután arról kezdett beszélni, hogy a táborokban a többi fogolytól eltérően a cigányokat nem szelektálták, Himmler kezdetben egy faji kutatásra alkalmas cigány rezervátumot akart berendezni, ez azonban kudarcba fulladt, a táborokban borzalmas állapotok alakultak ki, majd cigányok százezrei kerültek a gázkamrákba.
Ezután magyar romák visszaemlékezéseit olvasta fel. „Amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélnünk” – zárta felszólalását Magyar. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.