Összefoglaló
TelexAnnyira kiszáradt a Kolon-tó, hogy védett halakat kellett kimenteni belőleInfostartFelfüggesztette az Országgyűlés egy tiszás képviselő mentelmi jogát, három másik ügyben nemmel szavaztakHVGVideó: óriási robbanással végződött a kínai Hosszú Menetelés rakéta indításaTelexZelenszkij szerint észak-koreai ballisztikus rakétákkal támadták az oroszok ZaporizzsjátSport365Feszültség Madridban: az Atlético öltözője csak egy feltétellel fogadná vissza Álvarezt24.huSzakértők: Nukleáris kockázat lenne duzzasztani a vizet Pakson, hogy az erőmű tovább termelhessenMagyar NemzetTajvani technikával és akár 400 lóerővel érkezik az új Mitsubishi ASXIndexKiesett három óra az életéből – horrorisztikus élményről mesélt a DJ Oti-koncert résztvevőjeHVGVége a tömeges visszaéléseknek, keményen lesújthat az adóhivatal444Mérgező gázgyári mocsok Óbudán – az MVM Next belekezd a kárelhárításba, és állítja, hogy a fesztiválozók nincsenek veszélyben a SzigetenTelexA legjobb tanulók sem tudják, mik akarnak lenni és ez így van jól (x)PortfolioÚj világrend épül: a tenger mélyén dől el, ki uralja majd a digitális jövőtIndexFélbeszakadt Marozsán Fábiánék mérkőzése a 2,9 milliárd forint összdíjazású tenisztornánIndexÁll a bál a Pécsi Egyetemen, nyílt levélben követelik az átvilágítástMagyar HangKizárták a Mészáros Lőrinc-közeli energetikai céget az egyik uniós fejlesztési pályázatbólTelexAnnyira kiszáradt a Kolon-tó, hogy védett halakat kellett kimenteni belőleInfostartFelfüggesztette az Országgyűlés egy tiszás képviselő mentelmi jogát, három másik ügyben nemmel szavaztakHVGVideó: óriási robbanással végződött a kínai Hosszú Menetelés rakéta indításaTelexZelenszkij szerint észak-koreai ballisztikus rakétákkal támadták az oroszok ZaporizzsjátSport365Feszültség Madridban: az Atlético öltözője csak egy feltétellel fogadná vissza Álvarezt24.huSzakértők: Nukleáris kockázat lenne duzzasztani a vizet Pakson, hogy az erőmű tovább termelhessenMagyar NemzetTajvani technikával és akár 400 lóerővel érkezik az új Mitsubishi ASXIndexKiesett három óra az életéből – horrorisztikus élményről mesélt a DJ Oti-koncert résztvevőjeHVGVége a tömeges visszaéléseknek, keményen lesújthat az adóhivatal444Mérgező gázgyári mocsok Óbudán – az MVM Next belekezd a kárelhárításba, és állítja, hogy a fesztiválozók nincsenek veszélyben a SzigetenTelexA legjobb tanulók sem tudják, mik akarnak lenni és ez így van jól (x)PortfolioÚj világrend épül: a tenger mélyén dől el, ki uralja majd a digitális jövőtIndexFélbeszakadt Marozsán Fábiánék mérkőzése a 2,9 milliárd forint összdíjazású tenisztornánIndexÁll a bál a Pécsi Egyetemen, nyílt levélben követelik az átvilágítástMagyar HangKizárták a Mészáros Lőrinc-közeli energetikai céget az egyik uniós fejlesztési pályázatból
EUR363.65 FtUSD314.71 FtBTC$64,141
Belföld

Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát

Toroczkai László és Takács Péter mentelmi jogát fenntartotta a Parlament. The post Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát first appeared on 24.hu .

Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát

Cikkünk frissül.

Négy képviselő mentelmi jogának ügyében szavaz az Országgyűlés kedden: Toroczkai László Mi Hazánk-elnök ellen két ügyben, Takács Péter fideszes és Varga Lőrinc Mihály tiszás országgyűlési képviselő ellen egy-egy ügyben tettek feljelentést.

Az Országgyűlés megszavazta Varga Lőrinc Mihály tiszás képviselő mentelmi jog felfüggesztését, 100 százalékos többséggel.

Ellene még egy 2024 decemberi ittas vezetés miatt indult eljárás, mely a szavazás eredményeképpen most folytatódhat.

Az esettel kapcsolatban korábban ő maga azt írt: másfél éve egy baráti találkozó utáni reggelen egy rutinellenőrzés során alkoholt mutatott ki a szervezetemben a szonda.

Hibáztam, a felelősségemet teljes mértékben elismerem.

A Tisza országos listáján 33. helyen bejutó politikus már akkor is azt ígérte, hogy meg fogja szavazni a saját mentelmi jogának kiadását.

Hibáztam! – mondta kedden az Országgyűlésben Varga Lőrinc Mihály, aki arra kérte a képviselőket, szavazzák meg a mentelmi jogának a kiadatását.

The post Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát first appeared on 24.hu .

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 24.hu oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 24.hu besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Central Médiacsoport Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
További olvasnivaló
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…