A politikus szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, a magyar gazdaság gerincét adó, több mint 900 ezer hazai kis- és középvállalkozás mintegy 2,2 millió embernek biztosít munkát, és a vállalati hozzáadott érték több mint 40 százalékát állítja elő.
Kapitány István szerint a magyar gazdaságban továbbra is jelentős szerepet töltenek be az alacsonyabb hozzáadott értékű, összeszerelésre épülő tevékenységek, ezért a versenyképesség erősítése érdekében szükség van a korszerű technológiák alkalmazására és az innovációra.
A miniszter közlése szerint a kormány célja, hogy a cégek egyre több tudást és fejlesztést adjanak hozzá a végtermékhez, ami növeli a termelékenységet, emeli a béreket, és biztosítja, hogy a megtermelt érték nagyobb része maradjon Magyarországon.
Ennek érdekében két fő irányt határoztak meg a 2027-es évre: 250 milliárd forintot fordítanak a Széchenyi Kártya Program folytatására, amely a hitelek kamat- és díjtámogatását biztosítja, 25 milliárd forintos keretösszeggel elindítják a Piacépítő Exportprogramot, amely a külpiaci terjeszkedést ösztönzi.
Utóbbi programról a tárcavezető már október végén is posztolt, hangsúlyozva, hogy a magyar gazdaság növekedése nagyban múlik az exporton, de jelenleg az exportbevételek túlnyomó része külföldi tulajdonú cégeknél keletkezik, és a hazai kkv-knak csak mintegy 5 százaléka exportál.
A bejelentett támogatások a 2027-es költségvetés részei, amelynek tervezetét a kormány – Kármán András pénzügyminiszter jegyzésével – október végén nyújtotta be a parlamentnek .
A jövő évi büdzsé 2,4 százalékos GDP-növekedéssel, 3 százalékos inflációval és 4,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol az 47 587 milliárd forintos kiadási főösszeg mellett.
The post Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, 250 milliárdot szánnak rá first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.