Olyan vendéglátóhelyen itta magát fickósra M.
Zs. pécsi lakos, ahol egy előre meghirdetett LMBTQ-rendezvény zajlott május 9-én.
Az ittas vádlott a bíróság közleménye szerint „többször hangot adott a rendezvénnyel, az ott fellépőkkel és a résztvevőkkel kapcsolatos nemtetszésének, a résztvevőket szóban többször sértő módon, nemi identitásuk miatt inzultálta”, ami aztán tettlegességig fajult.
Fél órával éjfél előtt a bár előtti utcán az akkor már határozottan tintás vendég szóváltásba keveredett a rendezvényt szervező nővel, S.
Eközben a vádlott két kézzel megfogta S.
A. két vállát, miközben szidalmazta őt.
Ezt látva a nő barátja, M.
S. közbeavatkozott, a vádlott és S.
A. közé állt, és kérte a vádlottat, hogy távozzon.
Kissé arrébb is tolta a vádlottat.
Ezt követően M.
S. hátat fordított a vádlottnak és távolabb kívánt menni.
Ekkor a vádlott hátulról a jobb vádliján megrúgta a nőt.
A rendezvény résztvevői értesítették a rendőrséget, akik a helyszínen a vádlottat felelősségre vonták.
Az igazoltatás közben a vádlott tovább bunkózott verbálisan a sértettel és ismerőseivel.
A bántalmazás következtében M.
S. sértettnek sérülése nem keletkezett, orvosnál nem járt.
A vádlott erőszakos magatartása kifejezetten a rendezvényen résztvevő közösség tagja, M.
S. ellen irányult, akit az LMBTQ közösséghez tartozása miatt bántalmazott.
Kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen, állapította meg a Pécsi Járásbíróság .
A nyilvános előkészítő ülésen a vádlottat közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt 660.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A vádlott és védője tudomásul vették az ítéletet, az ügyész fellebbezést jelentett be ellene a büntetés súlyosítása, a pénzbüntetés mellett végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében, így az elsőfokú határozat még nem emelkedett jogerőre. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.