„Csapataink háromoldalú találkozóra készülnek Ukrajna, Amerika és Oroszország között” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután másfél órát egyeztetett telefonon Steve Witkoff-fal, Donald Trump Ukrajna-ügyi különmegbízottjával és Jared Kushnerrel, az elnök vejével.
A találkozó helyszíne, mint az már korábban kiderült , Abu-Dzabi lesz, az időpontja pedig elvileg november 10-11.
Az elnök szerint jelentős tárgyalásokon vannak túl Brüsszelben is, ahol az amerikaiak és az ukránok mellett a franciák, britek, németek, a NATO, a Világbank és az Európai Unió intézményeinek képviselői a háború utáni újjáépítésről és az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról egyeztettek.
Zelenszkij azt mondta, teljes gőzzel haladniuk kell a tárgyalásokkal, hogy a háborúnak a lehető leggyorsabban véget vethessenek. „Ukrajna készen áll a szükséges lépésekre.
Javaslataink egyértelműek, már átadtuk őket az amerikai félnek” – mondta az ukrán elnök.
A béketárgyaláson túl szó esett a légvédelmi rendszerekről. „Szükségünk van a Patriot-rendszerekhez tartozó elfogórakétákra, hogy megvédjük az embereket az orosz támadásoktól.” A kétoldalú együttműködést folytatni szeretnék, Ukrajna hálás az Egyesült Államoknak – mondta az ukrán elnök. (via Ukrajinszka Pravda ) ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.