A Franciaországból érkező, vandalizmust, történelmi épületek pusztulását és rendőrök sérüléseit bemutató felvételekre hivatkozva állt ki a szigorú magyar migrációs politika mellett Magyar Péter a vasárnap reggel közzétett Facebook-posztjában . „Ezen értelmetlen rombolást és igazolhatalan erőszakot látva, talán már mindenki számára érthető, hogy Magyarország miért képviseli a lehető legszigorúbb fellépést a migráció kapcsán, és miért nem fogunk semmilyen nyomásra lazítani a külső határaink védelmén és a bevándorlási politikánkon” – írta a miniszterelnök.
Azt ugyanakkor nem említette, hogy a tüntetések a megélhetési költségek emelkedése miatt robbantak ki.
Magyar szerint a legutóbbi uniós csúcson egyértelművé vált, hogy „Európa döntő többsége felébredt”, és szakítani akar a korábbi, megengedő politikával.
Hozzátette: „Reméljük még nem későn.” A bevándorlással kapcsolatban a csúcs után a miniszterelnök a 444-nek azt mondta, a napi egymillió eurós bírság ügyében már a tárgyalások véghajrájában járhatnak, és reméli, hogy az uniós költségvetés elfogadásáig, még az idén megállapodás születik.
Méltánytalannak tartja, hogy Magyarországnak a határvédelem miatt kell fizetnie, és azt mondta, az Európai Bizottság elnökével folytatott egyeztetésen sikerült a tanácsi következtetésekbe foglalni az illegális migráció „instrumentalizációjának” ügyét.
Posztjában Magyar békés tüntetés és az erőszakos cselekmények közötti különbségről is írt. „A békés és jogszerű tüntetés, valamint a vandalizmus és erőszak teljesen más dolog.
Az első alapjog, a második pedig súlyos bűncselekmény” – írta, majd a posztot azzal fejezte be: „Az az Európa, amelyet mindannyian szeretünk, ma óriási bajban van.
A mi feladatunk is, hogy segítsük megőrizni a gyerekeinknek és az unokáinknak az öreg kontinenst a világ legszerethetőbb helyének.
Európa számíthat Magyarországra.
Teljes szolidaritásomat fejezem ki a francia nemzettel.” A Franciaországban szombaton országszerte 800 ezren, Laurent Nuñez belügyminiszter szerint 550 ezren tüntettek.
Párizsban 110 ezren vonultak utcára.
A tiltakozásokat az egykori sárgamellényesek és diákok hirdették meg , de több városban ultrabaloldali csoportok csaptak össze a rendőrökkel, középületeket támadtak meg, gyújtogattak és üzleteket fosztogattak.
Nuñez tájékoztatása szerint mintegy négyszáz rendbontót vettek őrizetbe.
Több városban is voltak rendbontások, Limoges-ban például felgyújtották a 143 éves városházát.
A mostani demonstrációkat többhetes diáktüntetések előzték meg Franciaországban, amelyeket az iskolai oktatás körülményei miatt szerveztek.
A rendőrök és a tüntetők közötti összecsapások időnként erőszakba torkolltak: a hónap elején egy 15 éves fiúnak egy robbanás következtében leszakadt a keze. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.