A popzenét – hangozzon elsőre akármilyen furcsának – mindig beárnyékolták a közönség vagy épp a zenei elit által ráaggatott rosszhiszemű előítéletek.
Ez az a műfaj, amit a legtöbbször azonosítanak a gagyival, a felszínességgel, a mondandó hiányával.
Ennek ellenére a nyilvánosság változásainak kitett iparág az ezredforduló óta is kitermelt jó néhány emlékezetes ikont, mint például a pop egykori hercegnője, Britney Spears , de eszünkba juthat Christina Aguilera , vagy az azóta már közel az összes lehetséges műfajban megmerítkező Lady Gaga .
Mára pedig a Z generáció is elérte azt az életkort, hogy megformálódjanak a maga emblematikus popsztárjai.
Például a 23 éves Tate McRae , akit több celeb, rajongó, és sajtóorgánum is csak úgy emleget: a fiatalabb generációk Britney-je.
Joshua Applegate / WireImage / Getty Images Tate McRae a Lollapalooza fesztiválon a Grant Parkban 2026. augusztus 2-án, Chicagóban, Illinois államban.
A karantén sztárja Aki a pandémia miatti lezárások alatt töltötte le a TikTokot a végtelen unalmat megszüntetendő, az – még ha nem is cseng számára ismerősen az énekesnő neve – egészen biztosan hallotta már McRae néhány slágerét.
Ugyanis a fiatal előadó épp akkor robbant be igazán a köztudatba, amikor a körülmények azt a legkevésbé támogatták: a Covid-járvány kellős közepén.
De ugorjunk vissza az időben egy kicsit, és nézzük meg, hogy hogyan is jutottunk el idáig.
The post Boomer az, aki nem ismeri Tate McRae-t?
Pedig milliók az új Britney Spearst látják benne first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.