Leó pápa Franciaországban tett látogatása során arra szólította fel a világot, hogy gondolja újra a mesterséges intelligencia fejlesztését, mert az egy olyan jövőhöz vezethet, melyben a „gépek paradicsoma” veszi át az irányítást a Föld felett – írja a Reuters .
Ha el akarjuk kerülni, hogy elveszítsük emberi mivoltunkat egy olyan »gépparadicsom« közepette, amely behatol a mindennapi életünkbe és meghatározza azt, sürgősen szükség van az etikai tisztánlátásra való nevelésre – nyilatkozta a pápa az Élysée-palotában. 20 év óta Leó az első pápa, aki Franciaországba látogatott.
Az út során Leó pápa határozottan szólt az élet védelméről is, bírálva azokat a kezdeményezéseket, amelyek lehetővé tennék a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára az asszisztált halált.
Minderről két hónappal azután beszélt, hogy a francia politikusok elfogadták az erről szóló intézkedést.
Leó a látogatása során arra is törekszik majd, hogy helyreállítsa az egyház tekintélyét az országban, miután a papi bántalmazási botrányok országos megdöbbenést váltottak ki.
Egy 2021-ben közzétett, súlyos megállapításokat tartalmazó jelentés szerint mintegy 330 ezer francia gyermeket bántalmazhattak katolikus papok és világi egyházi vezetők hét évtized alatt.
A pápa emellett hétfőn várhatóan Európa jövőjéről is ismerteti elképzeléseit egy beszédben.
The post Leó pápa a „gépek paradicsoma” helyett inkább újragondolná a mesterséges intelligencia fejlesztését first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.