Lángba borult, majd összeomlott a limoges-i városháza tornya a megélhetési költségek miatt szombaton tartott franciaországi tüntetések közben, a helyi prefektus szerint az épület „nagyrészt odaveszett”.
A tüntetéseken a szervezők szerint országszerte 800 ezren, Laurent Nuñez belügyminiszter szerint 550 ezren vettek részt.
Párizsban 110 ezren vonultak utcára.
A tiltakozásokat az egykori sárgamellényesek és diákok hirdették meg, de több városban ultrabaloldali csoportok csaptak össze a rendőrökkel, középületeket támadtak meg, gyújtogattak és üzleteket fosztogattak.
Nuñez tájékoztatása szerint mintegy négyszáz rendbontót vettek őrizetbe.
Limoges-ban szemtanúk szerint álarcos tüntetők előbb felgyújtottak egy rendőrautót a városháza előtt, majd betörték az épület ablakait, bementek, és tüzet gyújtottak.
A lángok elérték a tetőt, ami a nyugati szárny kivételével az alsóbb szintekre omlott.
Maurice Barate helyi prefektus szerint az épület külső részének kétharmada megsemmisült.
A 143 éves városháza pusztulását „örökségvédelmi katasztrófának” nevezte, és szándékos gyújtogatással vádolta a „huligánokat”.
Limoges belvárosában több üzletet is kifosztottak.
Más városokban is voltak rendbontások, tűz ütött ki Grenoble központjában és Lyon főterén egy turisztikai hivatalban, Bordeaux-ban pedig feketébe öltözött tüntetők elfoglalták a prefektus irodáját.
Marseille-ben és Lille-ben behatoltak a polgármesteri hivatalba, Marseille belvárosában a rendőrség szerint 7-8 ezren fosztogattak, és tucatnyi üzletet dúltak fel.
Nizzában is több üzletet kifosztottak, buszmegállókat és önkormányzati rendőrautókat rongáltak meg.
A városi ügyész közlése szerint mintegy negyven embert vettek őrizetbe.
Saint-Étienne-ben egy demonstrálónak leszakította a kezét egy rendőrségi gránát, amit azután vett fel a földről, hogy a rendőrök a tüntetők közé dobták. „Nincs helye az erőszaknak (...) mindannyian összefogunk a káosz szítóival szemben, akik kizárólag az intézményeink lerombolására törekednek, és akadályozzák azokat, akik békésen fejezik ki követeléseiket” – írta Emmanuel Macron az X közösségi oldalon.
Sébastien Lecornu miniszterelnök eközben kijelentette, hogy a rendvédelmi erők „rendkívüli intenzitású erőszakkal” néztek szembe".
Gérald Darmanin igazságügyminiszter arra kérte az ügyészeket, hogy rendkívül határozott bírói fellépést kérjenek a Franciaország több városában történt erőszak elkövetőivel szemben.
A miniszter kifejezetten kérte az előzetes letartóztatás indítványozását azok ellen, akik „rendőröket, tűzoltókat, középületeket és üzleteket” támadtak meg. (MTI, France24 ) ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.