A görög közlekedési miniszterhelyettes hétfőn bejelentette, hogy a társadalmi nyomásnak engedve eltiltják a 17 év alatti fiatalokat az elektromos rollerezéstől.
Giorgosz Kotszirasz a Skai tévécsatornának adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést, hogy az utóbbi időben több, főként fiatal felhasználókat érintő rollerbaleset történt az országban.
Ezt a statisztika is visszaigazolja, mivel a balesetek előfordulási aránya emelkedést mutat a 17 év alatti fiatalok körében – mondta a politikus.
Hozzátette, hogy a hétfőn benyújtott törvényjavaslat az említett korhatár mellett a veszélyes vezetésért kiszabott bírságok emelését és a kötelező baleset-biztosítást is magában foglalja.
A kórházi dolgozók szövetségének adatai szerint tavaly körülbelül 400 gyermek és tinédzser sérült meg rollerbalesetekben Görögországban, és az áldozatok fele kórházi kezelésre szorult.
Az elmúlt hetekben ezért többen is arra szólították fel a görög kormányt, hogy tegyen lépéseket a közúti rollerhasználat korlátozása és a balesetek csökkentése érdekében.
A benyújtott törvényjavaslatról kedden szavaz a görög parlament.
A téma Magyarországon is aktuális, ahol a sok és súlyos e-roller-baleset miatt a kormány rövidesen a KRESZ módosításáról dönthet. (via MTI) ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.