A vasárnap éjszakai lengyel buszbaleset 46 sérültjét négy kórházba szálították, Debrecenbe, Miskolcra, Egerbe és Nyíregyházára, számolt be az RTL Híradó .
A Híradó úgy tudja többeket már megműtöttek, de két utasnak még most is az életéért harcolnak Nyíregyházán.
Sikerült interjút készíteniük az egyik túlélővel, az idős asszonyt borda- és gerincsérüléssel ápolják az egri kórházban.
Azt mondta, épp telefonált, amikor a baleset történt.
Beütötte a fejét, de eszméleténél maradt, ezért puszta kézzel ki tudta húzni a húgát és egy férfit a roncsok alól, majd összesett.
Vasárnap éjjel tért le az M3-as autópályáról, majd borult árokba a Szerbiából Lengyelországba tartó turistabusz.
A balesetben 12 ember életét vesztette.
A mentőszolgálatok 1 embert életveszélyes, 9 embert súlyos, további 37 főt pedig könnyebb sérülésekkel láttak el.
Feltehetően elaludt a sofőr, akit azóta őrizetbe vettek. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.