Hadházy szerint a jelenlegi helyzetben négyféle érintetti csoport különíthető el.
Az elsőbe azok tartoznak, akik ügynökként jelentettek, de nevüket időközben eltávolították a nyilvántartásból.
Róluk úgy fogalmazott: „aki ügynök volt és jelentett is, de kitakarították a nyilvántartásból, az mind röhög a markába”.
A második csoportba azokat sorolta, akik valóban ügynökök voltak és jelentéseket is készítettek, most azonban arra hivatkoznak, hogy csak kényszerből vagy megalkuvásból írták alá a beszervezési nyilatkozatot.
A harmadik kategóriába azok kerültek, akik szintén kényszerből vagy megalkuvásból írtak alá, de valójában senkiről sem jelentettek.
Hadházy szerint ők az akkori politika és a jelenlegi kormány áldozatai is.
A negyedik csoportba azokat sorolta, akiket annak idején megfigyeltek, nem írtak alá beszervezési nyilatkozatot, mégis szerepelnek a nyilvánosságra hozott listán.
A volt országgyűlési képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy miért tették közzé a névsort a beszervezési dossziék nyilvánosságra hozatala előtt.
Szerinte ezekből az iratokból talán kiderülhetne, hogy az érintettek valójában mit tettek, illetve mit nem tettek az állambiztonság szolgálatában. „Számomra érthetetlen ezért, hogy ezt a listát miért kellett így közzétenni és miért nem lehetett legalább megvárni azt, amíg a beszervezési dossziék is kutathatóak lesznek” – írta.
Hadházy azt is felvetette, hogy a közzététel időzítésének hátterében politikai vagy kommunikációs szempontok állhattak.
Bejegyzése végén több kérdést is megfogalmazott: „Miért kellett így sietni?
Figyelemelterelés miatt?
Valaki kitalálta, hogy milyen jól mutatna egy sajttáj november negyedikén és a kutatók nem mertek szólni, hogy még nincsenek készen?” – fogalmazott.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.