A kormány bejelentése szerint Egyesült Királyságban november elejétől betiltják az olyan online pornográf tartalmakat, ami fojtogatást vagy vérfertőző kapcsolatokat ábrázol.
A BBC azt írja, november 6-tól tilos lesz olyan pornográf tartalmak birtoklása vagy közzététele, amikben fojtogatást vagy fulladást ábrázolnak, rokonok közötti szexuális tevékenységet mutatnak be vagy olyan felnőtteket ábrázolnak, akik 16 év alattiakat alakítanak.
Mindezt egy 2025-ben lefolytatott felülvizsgálat után vezetik most be.
A vizsgálat során arra jutottak, hogy nagyon elterjedt a fojtogatás ábrázolása a pornófilmekben, ennek köszönhetően pedig normalizálódott a fojtogatás a fiatalok körében.
A felülvizsgálat hivatkozott egy 14 éves fiú történetére is, aki egy tanártól kérdezte meg, hogyan kell fojtogatni a lányokat szex közben.
Alex Davies-Jones igazságügyi miniszter azt mondta, nem arról van szó, hogy „ártalmatlan szexuális preferenciákat kriminalizálnak”, de hozzátette, hogy a pornó „befolyásolhatja, hogy az emberek – különösen a fiatalok – hogyan képzelnek el egy egészséges párkapcsolatot”, és azok a tartalmak, amik „normalizálják, sőt dicsőítik” a nők elleni erőszakot, „elmoshatják a határt a valós életben elfogadható viselkedés és az erőszak között”.
Davies-Jones egyben figyelmeztett mindenkit, hogy ha ilyen anyaga van a gépén, azt törölje le. „Nem olyan ártalmatlan, mint gondolnád, november 6-át követően pedig bűncselekménynek minősül.” Az ilyen tartalmak birtoklása vagy közzététele akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.