Hárman is szót kértek személyes megtámadtatásra hivatkozva a parlamentben a napirend előtti felszólalások után.
Elsőként a fideszes Balla György kapott szót, akit korábban Magyar Péter Balla Gyuri bácsinak nevezett az egyik felszólalásában.
Balla ezt kikérte magának, szerinte senkinek, a miniszterelnöknek pedig főleg nincs joga ahhoz, hogy másik képviselőt ballagyurizzon, vagy Gyuri bácsizzon. „Nem miattam, a ház miatt", mondta.
Balla hozzátette, hogy ő is miniszterelnöknek szólítja Magyart, pedig sejtheti, mit gondol róla.
Balla ezután egy másik ügy miatt is kiborult, pedig abban nem hangzott el a neve.
Azt kifogásolta, hogy Forsthoffer Ágnes házelnök a páholyból egy házbizottsági ülésen kötött megegyezésre hivatkozva kiküldött egy videóst.
Balla szerint Magyar „kizavartatta” a páholyban ülő videóst, ráadásul a házbizottsági ülésről is hazudott, mert azon arról volt szó, hogy a képviselők ne videózzák egymást ülés közben.
Aztán jött Toroczkai, aki több dolgon is felkapta a vizet.
Egyrészt, hogy Magyar Péter arról beszélt, hogy Toroczkai puhatestűnek nevezte a magyarokat, másrészt azon, hogy Magyar vérbírózta Toroczkai dédapját , harmadrészt azon, hogy a kormányfő azt állította, Toroczkaiék nem segítettek a 2006-os rendőrterror áldozatain.
Toroczkai azt mondta, ő nem a magyarokat, hanem az olyan politikusokat, mint Magyar Péter nevezte puhatestűnek, „ne hazudozzon, ráadásul nem először szájára veszi az őseimet", mondta a kormányfőnek Toroczkai. „Mit képzel magáról?
Hogy merészeli?
Ne szóljon közbe, most én beszélek!
Kikérem!”, mondta Magyarnak Toroczkai, hozzátéve, hogy nem a dédapja nevelte sem őt, sem az anyját.
Szégyellje magát!, folytatta Toroczkai, majd rátért volna 2006-ra, de Magyar - felteheten tegeződő - közbeszólásaira kifakadt: „Ne tegezzél, az összes hazugságoddal ellentétben, veled ellentétben mi ott voltunk az utcákon, hazudtál végig, mert jogi segítséget is nyújtottunk a tüntetőknek", mondta Toroczkai.
Aztán Novák Előd jött, és ehhez képest visszafogottan, de azért érezhetően zabosan ő is 2006-ra reagált, miszerint aznap őt már délelőtt lecsukták, de ettől még a közösségük segített a tüntetőknek, majd hosszan magyarázta, mikor hol voltak, és melyik bírósági ítélet támasztja ezt alá. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.