Életem egyik legkeményebbnek tűnő feladatára vállalkoztam augusztus 11-én: gyerekkel mentem ki a Szigetre.
Sőt, nemcsak egy, de egyszerre NÉGY tíz év alatti gyerekkel.
Jó, hozzátartozik, hogy négy gyerekre hárman voltunk felnőttek, ebből ketten pedig gyakorlottak a gyerekkel szigetelésben, azonban így is azt éreztem, hogy valami emberfeletti dologra készülök.
És látszólag nemcsak én éreztem így, hanem azok az ismerőseim is, akik szerda reggel írtak rám és hívtak fel, hogy mégis hogy csináltam és azonnal adjak tanácsot.
Olyanok is, akik gyakorlott fesztiválozók, sőt, más fesztiválokon már csecsemővel is megfordultak.
Milyen volt?
Könnyű bejutni?
Mit lehet ott csinálni gyerekkel?
Milyen kijutni?
Nem durva a tömeg?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kaptam, és azok kedvéért, akik szintén azon gondolkodnak, hogy be merjék-e vállalni ezt az embert próbálónak tűnő feladatot, most gyorsan összefoglalom, hogy milyen volt a Sziget fesztivál három 9-10 éves kislánnyal és egy nagycsoportos óvodással.
Kezdve azzal a fontos infóval, hogy 11 éven aluliaknak a Sziget fesztivál ingyenes.
Milyen volt?
Iszonyú fárasztó, de meglepően jó.
Mindössze öt órát töltöttünk kint, de hazaérve azt éreztem, mint huszonévesen egy hét Sziget után.
Nem mondom, hogy mi felnőttek nem élveztük, de lelazulni és elengedni magadat szinte képtelenség, ha percenként létszámellenőrzést tartasz.
A gyerekeknek viszont óriási, maradandó élmény. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.