Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtök reggel közleményt adott ki arról, hogy Lezsák Sándor volt fideszes és MDF-es parlamenti képviselő informatikai hiba miatt került a rendszerváltás előtt hálózati személyként tevékenykedők aktái közé a nyitottaktak.hu adatbázisában.
Lezsák neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de valójában nem ügynök, hanem megfigyelt volt.
Az intézmény a történtekért bocsánatot kért a volt politikustól.
Cseh Gergő Bendegúz , az ÁBTL főigazgatója az ATV Start című műsorban arról beszélt, hogy egy hatalmas informatikai és levéltári munka eredményeként nyitották meg az ügynökaktákat, ám „valóban úgy tűnik, hogy egy kisebb hiba csúszott a rendszerbe”.
Cseh azt mondta, hogy további olyan emberek adatai is szerepelhetnek a mágnesszalagokon, akik nem együttműködői, hanem megfigyeltjei voltak a kommunista rendszernek.
Hozzátette, hogy egyes hálózati személyek kartonján az általuk megfigyelt személyek nevei is szerepelnek, ezért kerülhettek fel utóbbiak is az adatbázisba.
A főigazgató személyesen is elnézést kért mindenkitől, akiket a történtek „ rossz hírbe kevertek”, és külön kiemelte Lezsák Sándor esetét.
Azt is mondta, hogy „ez nyilván egy olyan informatikai hiba, amiért a főigazgató vállalja a felelősséget”, hangsúlyozva, hogy a probléma elhárítása megkezdődött.
Cseh Gergő Bendegúz kérdésre válalaszolva azt mondta, nem tudja megmondani, hogy pontosan hány embert érintett a hiba miatt, de több ezer olyan embernek a neve is szerepelhet megfigyeltként a mágnesszalagon, akik valójában nem együttműködők voltak.
Kitért arra is, hogy a probléma csak a mágnesszalagok esetében áll fenn, a kartonok és a naplók kapcsán nem hibáztak.
Az ÁBTL főigazgatója kijelentette, hogy el fogják távolítani azok nevét az adatbázisból, akik nem voltak hálózati személyek.
The post ÁBTL-főigazgató: több ezren nem ügynökként, hanem megfigyeltként szerepelhetnek a mágnesszalagokon first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.