Nagy-Britannia történelmének első vállaltan katolikus miniszterelnöke Andy Burnham
Nagy-Britannia új kormányfője, Andy Burnham mostanáig a maga katolicizmusáról inkább egyfajta kulturális identitásként beszélt, semmint buzgó vallásos meggyőződésként, jóllehet azt azért kiemelte, szerinte az ember akkor is katolikus marad, ha nem jár templomba, és a Ferenc pápával való találkozáskor érezte magán a Vatikán „mágneses vonzását”. Mindenesetre hétfői kinevezésével Andy Burnham lett a szigetország történelmének első olyan miniszterelnöke, aki egész életében vállaltan római katolikus volt – hívta fel a figyelmet a New York Times.
Hetek 1 perc olvasás
HetekKülföld
Nagy-Britannia új kormányfője, Andy Burnham mostanáig a maga katolicizmusáról inkább egyfajta kulturális identitásként beszélt, semmint buzgó vallásos meggyőződésként, jóllehet azt azért kiemelte, szerinte az ember akkor is katolikus marad, ha nem jár templomba, és a Ferenc pápával való találkozáskor érezte magán a Vatikán „mágneses vonzását”.
Mindenesetre hétfői kinevezésével Andy Burnham lett a szigetország történelmének első olyan miniszterelnöke, aki egész életében vállaltan római katolikus volt – hívta fel a figyelmet a New York Times.
Eredeti közlés
Olvasd el a teljes cikket a(z) Hetek oldalán
A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.