Magyarországon és szerte Európában az elmúlt években/évtizedekben egyre súlyosabbak a nyári aszályok.

A kutatók már régóta tudják, hogy a szárazodásért két fő mechanizmus a felelős.

Az egyik az üvegházhatású gázok okozta, térben egységes „háttérmelegedés” (termodinamikai melegedés), a másik a nagytérségi légköri cirkuláció átrendeződéséből adódó egyre szaporodó anticiklonális helyzetek és a hozzájuk kapcsolható hőkupola jelenség.

A két mechanizmus ugyan nem független egymástól, hiszen a háttérmelegedés felerősíti a hőkupolás helyzetek okozta melegedést, azonban a mindennapokban csak a két hatás együttes eredményét látjuk, azaz a növekvő időjárási szélsőségeket.

Egy júliusban a Nature Geoscience-ben megjelent kutatás most szét tudta választani egymástól a két tényezőt.

A tanulmány szerzői egy ötletes modellkísérlettel kimutatták, hogy az 1980 óta tartó szárazodás nagyobb részét nem a háttérmelegedés, hanem a légkörzés megváltozása okozza: a talajnedvesség csökkenésének mintegy 55%-a ehhez köthető.

Ez az eredmény ugyanakkor egy egyre többet hangoztatott kényes bizonytalanságra is új fényt vet: az éghajlati modellek alulbecslik a légkörzési változások szerepét a növekvő szélsőségek kialakításában, ezzel pedig a modellelőrejelzések is jelentős bizonytalanságot hordoznak.

Az alkalmazkodási stratégiák kialakítása során tehát figyelembe kell venni ezt a bizonytalanságot még akkor is, ha az szélesebb spektrumú változásokhoz való alkalmazkodást jelent.