Pedro Sánchez miniszterelnök október elején jelentette be, hogy november végén előrehozott választást tartanak Spanyolországban.
Váratlan húzás (igaz, nem először ) egy olyan kormányfőtől, aki egy ideje már nem igazán népszerű: jelenleg csupán 32 százaléknyian elégedettek a munkájával.
Az Európában dúló tüntetési hullám Spanyolországot sem kerülte el, ott elsősorban az elszabaduló lakhatási költségek ellen tüntetnek .
Az országban az elmúlt időszakban 13 százalékkal nőttek a bérleti díjak, ami háromszorosa a fizetések növekedési tempójának – ahogyan arról lapunk is írt .
A tiltakozások láttán Sánchez úgy döntött, megpróbál előre menekülni.
Először is beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely segítette volna a bérlők helyzetét, a többi között ideiglenesen megtiltva a kilakoltatásokat, korlátozva a bérleti díjak összegét, valamint azt a gyakorlatot, amely alapján cégek vásárolnak lakásokat befektetési céllal.
Az előterjesztést azonban a parlament leszavazta, a Sánchez vezette Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE) és koalíciós partnereinek ugyanis nincs többségük.
A parlamenti kudarc nem szegte kedvét a kormányfőnek, sőt rálépett egy másik előremenekülési útra.
Interpretálása szerint a tömegeket utcára szólító ügy megoldását a jobboldal nem hajlandó támogatni, így nincs más hátra: előrehozott választást kell tartani.
Azzal érvelt, hogy ez olyan égető probléma, amelynek az orvoslásához pártjának és partnereinek mindenképpen stabil többségre van szüksége.
Alejandro Martinez Velez / Europa Press / Getty Images Pedro Sánchez miniszterelnök 2026. október 28-án Urdában, Toledóban.
A történet persze nem ért véget az előrehozott választás kiírásával, a kormány kampányüzemmódba kapcsolva nem adhatta fel az ügy azonnali kezelését.
The post „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.