Az elmúlt évek hazai beruházáspolitikai gyakorlatát elemző cikksorozatunk első részében megállapítottuk: a beruházáspolitikai fordulathoz a közszféra és a magántőke szoros együttműködésére van szükség.

Ezt követően feltártuk , miért vallott sok helyen kudarcot a hazai gyakorlat: jó példák ugyan akadtak, de ma zömmel elszigetelt beruházások épülnek valódi városrészek helyett.

Az állam rosszul és hatékonytalanul használja fel szűkös erőforrásait, a piaci tőkét és a fejlesztői kapacitást pedig gyakran rosszkor és rossz helyen vonja be.

Adódik a kérdés: hogyan tovább?

Ha nem akarunk kizárólag állami forrásból építeni és emiatt a végtelenségig emelni az adókat, de a gyeplőt sem akarjuk a lovak közé dobni, vagyis nem engedhetjük, hogy kontroll nélkül bárkit bármit építhessen, akkor érdemes megnézni, máshol mi és hogyan épül.