A BYD szupersportautóját, a Yangwang U9 Xtreme-et sokan a világ leggyorsabb sorozatgyártású modelljeként tartják számon, amely a négy villanymotorjával 2977 lóerős teljesítményre képes, és most megpróbáltak vele 500 500 kilométer per órára gyorsítani, írja a Totalcar .
Az 1200 voltos szilícium-karbid platformra épülő, 80 kWh-s akkumulátorral szerelt U9 Xtreme tavaly megdöntötte a Bugatti Chiron rekordját és 496,22 kilométer per órás sebességgel írt történelmet.
Most pedig még nagyobb végsebességet próbáltak meg elérni.
Ennek azonban nem lett jó vége, ugyanis november 2-án egy teszt során óriási balesetet szenvedtek a Yangwanggal zárt pályán.
A CarNewsChina szerint a 3 millió dollár, vagyis kb 1 milliárd forint körüli értékű Yangwang akkora ütést kapott a korlátnak csapódva, hogy a hátsó része egy az egyben kiszakadt.
A sofőr meglepő módon mégsem sérült meg, sőt, egyedül ki tudott szállni a roncsból.
A tervek szerint még ebben a hónapban nekifutnak a rekorddöntésnek az Egyesült Arab Emírségekben, de azt még nem tudni, hogy a mostani baleset változtat-e a terveken.
Kapcsolódó Ellopták a Bugatti-vezér egymilliárd forintos autóját, Porschével eredt a tolvaj után Mate Rimac, a Bugatti vezetője szerint a tolvaj állást keresett a gyárában, amikor meglátta a Bugatti Chironban hagyott slusszkulcsot.
The post Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.