„Amikor megérkeztem a Downing Streetre, feltettem a kérdést: történt-e orosz beavatkozás a 2016-os népszavazás során?
És egyértelmű választ kaptam: igen, történt” – mondta Andy Burnham egy podcastban.
A brit miniszterelnök, aki júniusban foglalta el posztját, nem részletezte, hogyan történt tudomása szerint az orosz beavatkozás, és arról sem közölt részleteket, hogy állítása milyen bizonyítékokon alapul - írja a Reuters .
Burnham egyébként, miközben a Brexit-népszavazásba való orosz beavatkozásról beszélt (első brit miniszterelnökként), a franciákat és a németeket is figyelmeztette arra, hogy Moszkva befolyásolni igyekszik belpolitikájukat.
Burnham mostani kijelentései eltérnek Boris Johnson korábbi miniszterelnök álláspontjától: Johnson – aki az EU-ból való kilépés mellett kampányolt – 2020-ban azt mondta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy orosz beavatkozás történt a népszavazás során.
A londoni orosz nagykövetség egyelőre nem reagált Burnham szavaira, Oroszország viszont korábban tagadta, hogy beavatkozott volna a Brexit-szavazásba, mondván, Nagy-Britanniában oroszellenes hisztéria uralkodik.
A britek 2016-ban 52–48 arányban az EU-ból való kilépés mellett szavaztak, amivel az országot a második világháború óta tapasztalt legsúlyosabb politikai válságba sodorták, egy nemrég publikált kutatás szerint már inkább a visszalépés foglalkoztatja őket. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.