Az Országgyűlés keddi ülésén – az eseti bizottság jelölésének megfelelően – Polyák Gábort választották a Médiatanács elnökének, így a kommunikációs szakember vezetheti a Nemzeti Média- és Hírközlési Tanácsot is.
A Tisza képviselői nem szavazták meg a Médiatanács tagjának a Fidesz és a KDNP jelöltjét sem.
A Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság tizenegy jelölt meghallgatása után hétfő délelőtti ülésén úgy döntött, hogy Polyák Gábort ajánlja a szervezet elnökének, aki egyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetője lesz.
Hantosi István, a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság tiszás elnöke korábban, még a meghallgatások első körében elárulta: összesen tizenöt pályázó volt az elnöki tisztségre.
Egy pályázatot a szakmai koncepció hiánya miatt érvénytelenítettek, valamint időközben három jelentkező visszavonta pályázatát, tehát tizenegyen jutottak el a bizottsági szintig.
A testület szerdán hét jelöltet hallgatott meg, négy pályázó csütörtökön mutatkozott be.
A meghallgatásokról itt, valamint itt számoltunk be.
Az üléseken tanácskozási joggal szakértők is részt vettek.
Végül négyen maradtak versenyben A szakmai szervezetek önálló értékelésen alapuló álláspontja szerint a következő jelölteket támogatták: Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember két támogató szavazatot kapott.
Schönleber Zoltán, az RTL korábbi stratégiai igazgatója, a Nokia volt fejlesztési vezetője két támogató szavazatot kapott.
Kajzinger Ervin, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemzetközi igazgatója három támogató szavazatot kapott.
Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke öt támogató szavazatot kapott.
Végül a képviselők is értékelték a négy, versenyben maradt jelöltet.
Hantosi István bejelentette: Schönleber Zoltán 98 pontot, Kajzinger Ervin 99 pontot, Tóth Csaba 127 pontot, Polyák Gábor 130 pontot kapott.
A Tisza Párt képviselőinek szavazataival Polyák Gábort jelölték a Médiatanács elnökének.
A Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom nem támogatta Polyák Gábort, aki korábban az ellenzéki összefogás médiapolitikai kabinetjét is vezette, jelenleg az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára.
A plenáris ülésen a bizottsághoz hasonlóan a kormánypárti többség támogatta Polyák Gábort.
A Tisza nem szavazta meg az ellenzéki jelölteket A Médiatanács tagjai közé a Tisza-frakció Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet, Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, a KDNP Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembert, a Mi Hazánk Tóth Máté energiajogászt, a Fidesz Szabó László kommunikációs szakembert, producert jelölte.
A KORMÁNYPÁRTI TÖBBSÉG A KDNP ÉS A FIDESZ JELÖLTJÉT IS LESZAVAZTA.
A Tisza Párt három, valamint a Mi Hazánk egy jelöltje a Médiatanács tagja lett, a megbízatásuk négy évre szól.
Polyák Gábor elnököt öt évre választották meg.- írt az Index.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.