Közel egymillió eurós teljes bevétellel fejeződött be hétfőn Párizsban az a licitharc, amelyet Brigitte Bardot személyes tárgyaiból rendeztek – adta hírül a Millon aukciósház.
A Hotel Drouot-ban tartott, csaknem kilenc órás eseményen mind a 285 tétel gazdára talált, a vevők pedig a járulékos díjakkal együtt összesen 953 531 eurót fizettek értük.
Az árverést megelőző hatnapos tárlat hatalmas érdeklődést vonzott: mintegy 15 ezren voltak kíváncsiak a tavaly, 91 éves korában elhunyt francia filmikon és állatvédő hagyatékára.
Ezeket árverezték el A kalapács alá bocsátott hétköznapi használati tárgyak, bútorok, ruhák és ékszerek a művésznő párizsi lakásából, valamint saint-tropez-i villáiból származtak.
Bár a legtöbb darab becsült értéke kezdetben 100 euró alatt maradt, akadt olyan tétel is, amelynél a licitálás 10 000 euróról indult.
A befolyt összegen a Brigitte Bardot Alapítvány és a színésznő fia, Nicolas-Jacques Charrier osztozik.
Charlotte SIEMON / AFP A kalapács alá kerülő tételek többek közt voltak repetto balettcipők: két pár bőr balettcipő is kalapács alá került.
Bardot-nak mint képzett balerinának hatalmas szerepe volt abban, hogy a Repetto márka utcai cipőként is világhírűvé vált, divatcikkek: szalmakalapok, napszemüvegek, hálóingek, valamint egyéb ruhadarabok a ruhatárából, írógép: az a manuális írógép, amelyen Bardot a levelezéseit és a saját önéletrajzát gépelte, Kámaszútra könyv: a színésznő saját tulajdonú példánya, gitárok és kerékpár: klasszikus gitárok, valamint a saját Peugeot márkájú biciklije, ékszerek: különböző értékes ékszerek, köztük figyelemre méltó gyémántgyűrűk, portrék: számos róla készült művészi (köztük néhány erotikusabb hangvételű) portré, amelyeket ajándékba kapott a művészektől, bútorok és konyhai eszközök: különböző lakberendezési tárgyak párizsi és saint-tropez-i otthonaiból, köztük edények (például Le Creuset serpenyők) és öngyújtók, kutyanyakörvek és plüssök: hatalmas gyűjteménye volt a saját kutyáinak nyakörveiből, valamint különböző plüssjátékok. 30 fotó Az 1950-es években indult, két évtizeden át tartó karrierje során Bardot csaknem 50 filmben szerepelt – köztük olyan klasszikusokban, mint az És Isten megteremté a nőt , az Igazság , a Magánélet , A megvetés vagy a Hímnem, nőnem .
Miután visszavonult a filmművészettől, életét teljes egészében az állatok védelmének szentelte.
Kapcsolódó Meghalt Brigitte Bardot A francia filmsztár kilencvenegy éves volt.
The post Összesen közel egymillió eurót fizettek Brigitte Bardot elárverezett tárgyaiért first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.