Orbán Balázsnak a keddi volt az első napja a Fidesz európai parlamenti képviselőjeként, ami után a Facebook-bejegyzése szerint három dolog mellett már el is határozta magát.
A Fidesz volt kampányfőnöke a magyar Országgyűlésből ült át az Európai Parlamentbe.
Az első ilyen dolog, hogy levelet ír az Európai Unió minden tagállamának parlamenti képviselői számára arról, hogy a Fidesz szerint mi történik Magyarországon: „Politikusokat tiltottak el a választáson való indulástól.
Alkotmányos intézmények vezetőinek mandátumát szüntették meg.
Hatóságokat küldtek az ellenzéki pártokra.
Konzervatív intézeteket államosítottak és zártak be” – sorolta.
Orbán a Tisza Pártra utalva azt írta, hogy „sok minden kiderült azokról is, akik éveken keresztül demokráciából és jogállamiságból oktatták ki Magyarországot”, ugyanis szerinte a hatalomra kerülésük után kiderült, hogy „ők nem mások, mint autoriter liberálisok”, akiknek az a legfontosabb célja, hogy „a politikai versenyt kiiktassák”.
Nem panaszkodni megyünk külföldre, és nem kérünk külföldi segítséget a magyar politikai küzdelmek megvívásához.
Az előző kommunista diktatúrát is a szabad magyarok akarata döntötte meg.
De számítunk mindenki szolidaritására, bal- és jobboldalon egyaránt, akinek még fontos a parlamentarizmus és a szabadság Közép-Európában – tette hozzá.
Orbán Balázs második vállalása az első EP-képviselőként eltelt napja után az, hogy utánajár a testület által az európai adófizetők pénzéből rendelt Eurobarometer-kutatásoknak, közelebbről annak, hogy hogyan készülnek, ki hagyja jóvá és hogyan finanszírozzák azokat.
A fideszes képviselő harmadrészt kutatást kér az Európai Parlament kutatószolgálatától arról, milyen szerepet játszik a genderpolitika az EU külpolitikájában, illetve annak kapcsán is, hogy emiatt szenvedett-e diplomáciai, politikai vagy gazdasági károkat a blokk.
The post Orbán Balázs három dolgot ígért az első EP-képviselőként eltelt napja után first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.