Vereséggel kezdett a Nemzetek Ligájában a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1-0-s vereséget szenvedett Ukrajnától a Puskás Arénában.
A végén elszabadultak az indulatok, komoly lökdösődés volt a pályán egy ukrán piros után.
Folytatás hétfőn, Belfastban a Georgiát legyőző Észak-Írország ellen.
Mivel olyan alapemberek hiányoztak sérülés miatt, mint Sallai Roland és Varga Barnabás, így Marco Rossi változtatott a hadrenden: három középpályással kezdett, míg Szoboszlai Dominik a két támadó, Redzic Damir és Lukács Dániel mögött kapott helyet.
Bár az első percek inkább mezőnyjátékot hoztak, a 11. percben kis híján vezetést szerzett Magyarország: Szoboszlai és Schäfer összjátékát követően utóbbi fejjel hozta helyzetbe Lukácsot, aki félfordulatból a lécet találta el.
A 19. percben jött az újabb magyar lehetőség, Szoboszlai passzolt Bollához, aki üresen maradt szemben a kapuval, de fölé lőtt hatalmas ziccerben.
A félidő második felében már az ukránok próbálkoztak többet, majd a 42. percben jött a vezető gól: egy bal szélről érkező beadásnál Szikanról maradtak le a magyar védők és közelről a kapuba fejelt.
Rossi a szünetben két helyen is változtatott, Vitális és Lukács hagyta el a pályát, a helyükre az újonc Tóth Milán, valamint Bárány érkezett.
Tóthnak szinte azonnal volt is helyzete, amikor Bolla visszafejelt labdáját kapásból kapura tűzte, de Riznik magabiztosan védett.
A 62. percben is egy újoncot küldött be a kapitány, Jurek Gábor érkezett a pályára.
Próbálkozott a magyar válogatott, jöttek a próbálkozások a második félidőben is, ezek azonban nem igazán hordoztak veszélyt magukban.
Az ukránok fegyelmezetten védekeztek, ha el is adták a labdát, egyből visszazártak.
A 77. percben Krasznopir kapott egy remek labdát, ki akarta cselezni Tóth Balázst, de a magyar kapus kivárt, majd a megfelelő pillanatban vetődött, így védeni tudott, meccsben tartva így a csapatot.
A 86. percben Jurek megpattanó lövése vágódott veszélyesen a kapu felé, de Riznik ujjheggyel védeni tudott.
A végén Nazarenkót állították ki, majd Kerkez és Cigankov akaszkodott össze, odazsólt valamit Szoboszlai is, amiből egy komoly tömegjelent alakult ki, a két csapat játékosai az oldalvonalnál lökdösődtek, miközben különböző tárgyak repültek a pályára a lelátóról.
A magyar csapat legközelebb hétfőn lép pályára, ahhoz az Észak-Írországhoz látogat a Rossi-csapat, amely Georgiában tudott nyerni meglepetésre egy 99. percben szerzett góllal.
Nemzetek Ligája, B divízió, 1. forduló Magyarország – Ukrajna 0-1 (0-1)Puskás Aréna, játékvezető: Jarred Gillett (angol) Magyarország: Tóth B. – Bolla, Orbán, Csinger (Szűcs T., 84.), Kerkez – Schäfer, Csongvai (Tóth R., 66.), Vitális (Tóth M., a szünetben) – Szoboszlai – Redzic (Jurek, 62.), Lukács (Bárány, a szünetben) Ukrajna: Riznik – Krupszkij (Bondar, 59.), Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Ocseretyko, Brazsko (Nazarina, a szünetben), Szudakov – Cihankov, Szikan (Krasznopir, 66.), Vanat Gólszerző: Szikan (42.) Sárga lap: Schäfer (5.), Bárány (83.) illetve Brazsko (21.), Krupszkij (49.), Nazarenko (71.) Piros lap: Nazarenko (90+2.)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.