Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon, az egykori sárgamellényes mozgalom által a megélhetési problémák miatti tiltakozásul meghirdetett köztéri demonstrációk kezdetén, miközben a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tüntető középiskolások is újból utcára vonultak.
A belügyminisztérium délig 140 akciót számolt össze 32 800 ember részvételével.
Ezeket az akciókat erőszakos és célzott akciók kísérik számos helyszínen, úgynevezett black blocs csoportba szerveződő, csuklyát viselő rendbontók által, elsősorban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben, Rennes-ben, Toulouse-ban, Angers-ben – közölte a tárca az AFP hírügynökséggel. ”A belügyminiszter utasításainak megfelelően a biztonsági erők gyors és határozott fellépéssel reagálnak ezekre az erőszakos cselekményekre és a blokádkísérletekre" – írta a tárca.
A párizsi République téren kora délután fekete ruhát és sárga mellényt viselő anarchisták gyújtogattak, utcakövekkel és köztéri berendezésekkel dobálták a rendfenntartókat, akik vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak.
Lyonban a főtéren található turisztikai hivatalba, Marseille-ben a főpolgármesteri hivatal épületébe hatoltak be zavargók és gyújtogattak, Rouenban a bölcsészkar egyik épületében volt gyújtogatás.
Toulouse-ban a rendőrség egy vonatblokádot akadályozott meg.
Délig országszerte 166 embert, Párizsban hatvanat vettek őrizetbe, s a rendőrség két nem engedélyezett menetet erővel feloszlatott.
Laurent Nunez belügyminiszter a France 2 köztévében már pénteken jelezte: „eléggé jelentős megmozdulásra számítunk, sok felhívás érkezett a közösségi oldalakon”.
A tárcavezető szerint többféle akcióra lehet számítani, spontán gyűlésekre, blokádokra vagy tüntetésekre.
A rendőrség arra is számított, hogy szélsőbaloldali rendbontók zavargásokat provokálhatnak.
A mozgósítás mértékét nehéz volt előrejelezni, miután a középiskolákban elkezdődött az őszi szünet, és a tiltakozáshoz a szakszervezetek is csatlakoztak.
Egy rendőrségi forrás az AFP-nek elmondta: mintegy 150 ezer tüntetőre számítanak szombaton országszerte, és körülbelül 40 ezerre Párizsban, ami visszaesést jelen az elmúlt hetek országos demonstrációihoz képest. 🔴 Chaos près de la place de la République à Paris.
Plusieurs véhicules incendiés rue Yves Toudic. #17octobre #Paris https://t.co/WVFVIK7OoI — Luc Auffret (@LucAuffret) October 17, 2026 Lyon 14h49 https://t.co/ySo0YU1jll — 𝔈𝔲𝔯𝔬𝔭𝔞 𝔈𝔯𝔰𝔱 🇫🇷🇩🇪🇺🇦 (@EuropaErst) October 17, 2026 🔴⚠️ GUÉRILLA URBAINE EN PLEIN CENTRE-VILLE DE MARSEILLE #17octobre https://t.co/o3Y65i9a2e — confrontation française (@confrontfr) October 17, 2026 🚨🇫🇷 ALERTE INFO !
C’EST AU TOUR DE TOULOUSE DE FAIRE PARLER D’ELLE 😨 De violents affrontements éclatent entre les forces de l’ordre et plusieurs individus.
Des PROJECTILES DE TOUTES SORTES sont lancés en direction des policiers, tandis que les rues sont envahies par la fumée. (La Dépêche du Midi) — Impact (@ImpactMediaFR) October 17, 2026

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.