„A szerzők irodalmi optikából közelítik meg a témát, miközben itt operettekről van szó.
Az operett márpedig nemcsak művészeti ág, hanem show-business is, ahol nagyságrendekkel nagyobb léptékről és közönségről van szó, mint az irodalomban (…) így értelemszerűen az alkotók bevétele is nagyságrendekkel nagyobb, mint az irodalomban (…) a megtérülés is nagyobb, mint más művészeti ágakban” – többek között ilyen érvekkel állt elő Orbán János Dénes (OJD), amikor júliusban nyilvánosságra került , hogy a hozzá szorosan kötődő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) 412 millió forintot fizetett kilenc művének felhasználási jogaiért.
Azóta a 444 adatkérése nyomán már az is kiderült, hogy OJD, a valószínűleg legnagyobb magyar közpénzköltő ennél is többet, különböző jogcímeken összesen 496 millió forintot kapott a KMTG-től, amit egy időben a párja, Tódor Szidónia Ágota vezetett (közel 200 millió forintnyi kifizetést ő kezdeményezett).
Orbán a hosszú és harcias hangvételű közleményében – amiből három nap múlva, miután Nagy Ervin kulturális államtitkár feljelentést tett, saját maga hátrált ki, bejelentetve a művei visszavásárlási szándékát – külön említést tett a hozzá kötődő egyik operettszínházi produkcióról: „A megtérülés potenciálját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például a Dankó Pista premierjéből a KMTG 8,2 millió Ft-ot bevételezett.
Egyetlen előadásból.” Valóban egyetlen előadásból: a Dankó Pistát ugyanis az idén márciusi premierje óta nem mutatták be többször, és a Budapesti Operettszínház műsorán nincs is következő előadás betervezve (az előadás adatlapja itt található a színház honlapján).
Az az egyetlen bemutató viszont igazán nagyszabású produkció volt: az MVM Dome-ban tartották, mások mellett Mága Zoltán, Nótár Mary, Lakatos Miklós és 300 tagú cigányzenekara, a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara, valamint Bozsik Yvette táncosai is a közreműködtek benne.
Ha hatalmas siker volt, miért nincs folytatása?
Ilyen szuperprodukció lehetett-e egyáltalán üzletileg sikeres?
Hányan adtak 17 700 forintot egy jegyért, osztogattak-e ingyenjegyeket is? – többek között ezek az égető kérdések ösztönöztek arra, hogy közérdekű adatigényléssel kérjem ki a színház vezetésétől a produkció költségvetésének főbb bevételi és kiadási adatait, illetve külön a jegyértékesítés adatait.
Az operettszínházi válasz enyhén szólva is árnyalja azt az OJD által sugallt képet, hogy az operett több, mint művészet, hanem olyan piaci alapon életképes showbiznisz, ahová özönlenek a nézők és dől a pénz. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.