Kapitány István a Gazdasági és Energetikai Minisztérium épületében rendezett közönségtalálkozót, amelyen mintegy negyven követőjét látta vendégül.
A tárca közérdekű adatigénylésünkre adott válaszából kiderült: az eseményt a minisztérium munkatársainak közreműködésével, belső erőforrások felhasználásával szervezték meg.
A történet előzménye, hogy Kapitány István októberben közösségi oldalán jelentette be: a 400 ezredik követőjének elérését negyven szerencsés követőjével és negyven kávéval ünnepli meg.
A Blikk beszámolója szerint a több ezer jelentkező közül kiválasztott negyven emberrel egy személyes találkozón ünnepelt a politikus.
Az eseményről közös szelfit is közzétett, amelyen a meghívottakkal megtelt tárgyalóterem látható.
A rendezvény kapcsán közérdekű adatigényléssel fordultak a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz, hogy megtudják, mennyibe került a közönségtalálkozó, milyen forrásból finanszírozták, illetve milyen személyi és technikai erőforrásokat vettek igénybe a lebonyolításhoz.
A tárca válasza több érdekes részletet is feltárt.
A minisztérium tájékoztatása szerint az eseményt saját épületükben, a tárca munkatársainak közreműködésével és kizárólag belső erőforrások felhasználásával valósították meg.
Külső szolgáltatót kizárólag a pogácsa beszerzéséhez vettek igénybe: négy kilogramm sós süteményért összesen 30 405 forintot fizettek.
A válaszból az is kiderült, hogy a rendezvényhez nem vásároltak új eszközöket, ajándékokat sem szereztek be, továbbá videós vagy közösségimédia-szolgáltatást, illetve rendezvényszervező céget sem bíztak meg.
A minisztérium állítása szerint ezekre a célokra költségvetési forrásokat nem használtak fel.
A válaszból ugyanakkor kiderült, hogy a találkozó megszervezésében a minisztérium saját munkatársai működtek közre.
Vagyis Kapitány István nem egy külső rendezvényhelyszínen, saját szervezésű eseményen fogadta a követőit, hanem a minisztérium épületét és annak belső kapacitásait vette igénybe egy olyan alkalomhoz, amelyet saját közösségi médiás népszerűségének ünneplésére hirdetett meg.
A tárca válaszából nem derül ki, hogy pontosan hány munkatárs vett részt az előkészületekben és a lebonyolításban, illetve mennyi munkaidőt fordítottak az eseményre.
Ezekről a minisztérium azt közölte, hogy további költség nem merült fel, így ilyen tételekről adatokat sem kezelnek és tartanak nyilván.
A közönségtalálkozó így mindössze 30 405 forint közvetlen, külső beszerzési költséggel járt, a rendezvényhez azonban a minisztérium infrastruktúráját és munkatársainak közreműködését is igénybe vették.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.