Németország-szerte diáksztrájkokkal tiltakoznak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása ellen a BBC beszámolója szerint.
Friedrich Merz német kancellár kiemelt céljának tekinti a német hadsereg megerősítését, különösen az orosz-ukrán háború jelentette kockázat miatt.
Ennek fényében, Németországban az év elején hatályba egy új törvény, amely visszaállította az önkéntes katonai szolgálatot .
Az új szabályozás célja, hogy önkéntesek toborzásával növeljék a katonák számát.
Ha azonban romlik a biztonsági helyzet, vagy túl kevesen jelentkeznek, a német parlament, a Bundestag mérlegelheti a kötelező katonai szolgálat valamely formájának bevezetését.
A németországi diáksztrájkok egyik szervezője, Bela Breitner , a Kötelező Katonai Szolgálat Elleni Diáksztrájk nevű csoport tagja.
Szerinte a szövetségi kormány „komolyan gondolja a kötelező katonai szolgálat fokozatos visszavezetését”.
Nem veszünk részt a háborúitokban – fejezték ki véleményüket tüntető diákok e hamburgi tüntetésen megjelent transzparensen.
Hamburgban pénteken emellett békeaktivisták zárják le a kikötő vasúti vágányait, így tiltakozva az újrafegyverkezés és a magas katonai kiadások ellen.
Az Ende Gelände akciószövetség szerint a tiltakozás a „Rheinmetall Entwaffnen” által szervezett akciónapok része, és a Hamburgban zajló nagyszabású hadgyakorlatok ellen is irányult – derült ki az AFP híranyaga szerint.
Miről szól az önkéntes katonai szolgálatot lehetővé tevő törvény?
A januárban hatályba léptetett törvény alapján Németországban minden 18 éves fiúnak orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie az esetleges katonai szolgálat miatt.
A 18. évüket betöltött fiatalok emellett kérdőívet kapnak arról, hogy érdeklődik-e a katonai szolgálat iránt, és vállalná-e azt.
A kérdőív kitöltése a fiúknak kötelező, a lányok számára pedig önkéntes.
A diáktüntetések szervezői szerint a tiltakozást az váltotta ki, hogy az észak-németországi Kielben és Flensburgban olyan 18 évesek is hivatalos behívót kaptak orvosi vizsgálatra, akik a krdőíven jelezték, hogy nem kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni.
A diáksztrájkokat szervező csoport közlése szerint Németország-szerte több mint száz tüntetést terveznek, többek között Kielben, Hamburgban, Berlinben és Frankfurtban is.
Védelmi minisztérium: az orvosi vizsgálat minden hadköteles fiú számára kötelező A német védelmi minisztérium szóvivője a BBC-nek azt mondta: a törvény szerint az orvosi alkalmassági vizsgálat kötelezettsége minden olyan hadköteles férfira vonatkozik, aki 2007. december 31. után született.
Ez azokra is vonatkozik, akik jelezték, hogy nem érdeklődnek a katonai szolgálat iránt.
A szóvivő szerint július óta mintegy ezer olyan 18 éves fiú vett részt a vizsgálaton, aki nem mutatott érdeklődést a hadsereg iránt.
A hidegháború idején Németországnak sok más európai országhoz hasonlóan nagy hadserege volt.
A vasfüggöny leomlása után, az 1990-es években azonban csökkentette fegyveres erőinek létszámát.
A kötelező katonai szolgálatot Angela Merkel korábbi kancellár kormánya szüntette meg 2011-ben.
A németországi hatkötelezettség visszaállítása már az orosz-ukrán háború 2022-es kiteljesedése után egy évvel komolyan felmerült .
Tavaly nyáron a koalíciós kormányt alkotó CDU frakcióvezetője egy interjúban már arról beszélt: a német hadseregnek meg kell kezdenie az előkészületeket a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására .
Az Oroszország felől érzékelt fenyegetés és Németország hagyományos szövetségese, az Egyesült Államok erős nyomása mellett Merz azt ígéri, hogy a Bundeswehrt Európa legerősebb hagyományos hadseregévé alakítja.
A Bundeswehrnek jelenleg mintegy 186 700 katonája van.
Németország a tervek szerint 2030-as évek elejére 260 ezerre növelné az aktív állomány létszámát, amelyet mintegy 200 ezer tartalékos egészítene ki.
Ezzel a NATO új haderőcéljainak kíván megfelelni, és erősítené az ország védelmét.
The post A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.