Irán hajlandó lenne hét napon belül ismét megnyitni a Hormuzi-szorost, amennyiben az Egyesült Államok enyhíti a katonai nyomást és feloldja az iráni kikötők blokádját – írja a Reuters egy magas rangú iráni tisztviselő nyilatkozata alapján, aki szerint az ENSZ-találkozó remek alkalom lenne a tárgyalások újraindítására.
A hírre zuhanni kezdett az olaj világpiaci ára, dél körül 100 dollár alá csökkent.
Az iráni tisztviselő szerint az Egyesült Államoknak közölnie kéne, hogy diplomáciai úton rendezné a helyzetet, ezt hivatalosan ki kell jelentenie, és meg kell állapodni egy ütemtervről a rendezésről.
Hozzátette, hogy az ENSZ Közgyűlésbe delegált iráni küldöttség jelenleg New Yorkban van, és felhatalmazással rendelkezik az Egyesült Államokkal való tárgyalásra.
Maszúd Peszeskján iráni elnök kedden New Yorkba utazva azt mondta, nem fog találkozni Donald Trump amerikai elnökkel az ENSZ székházában.
A Reutersnek nyilatkozó tisztviselő szerint az amerikaiakkal kötendő megállapodást közvetítőkön keresztül lehetne megvitatni, és Irán már szeptember 16-án küldött javaslatokat Washingtonnak.
Szerinte a mostani ENSZ Közgyűlés kiváló lehetőség lenne az Egyesült Államoknak, hogy visszaüljenek a tárgyalóasztalhoz Iránnal.
Úgy véli, Teherán üdvözölné a kezdeményezést, és ha az USA valóban tenne lépéseket.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.