Még mindig nem gyakori, hogy a német közlekedési hatóság, a KBA visszahívást rendeljen el, pedig a jogot már bő tíz éve, a dízelbotrány kapcsán megkapta a szervezet.
Ezúttal 895 832 autó visszahívását rendelték el, 2013 szeptembere 24. és 2024 július 1. között gyártott, és Németországban eladott Volkswagen Golf, Tiguan, Touran és Caddy típusokét.
Az akciót a kormányművet tartó csavarok korróziós hajlama miatt rendelték el.
A KBA szerint szélsőséges esetben emiatt meg is szűnhet az adott autók kormányozhatósága, bár balesetről, személyi sérülésről egyelőre nem tudni.
Ez azért is lehet, mert a legnagyobb erők a kormánymű ezen részét lassú manővereknél, nagy kormányszögeknél érik, így ha el is törtek az elrozsdásodott csavarok, az jellemzően igen kis sebesség mellett történhetett.
A KBA közlése szerint világszerte közel 2,16 millió autóba kerültek bele a kérdéses, korrózióra hajlamos csavarok a VW-nél – az azonos platformra, azonos alkatrészekkel épített, más márkájú (Audi, Seat, Škoda) ebben a számban nyilván nincsenek is benne.
Ugyanakkor a VW szerint valódi probléma legfeljebb a legyártott autók 1%-ánál jelentkezhetett.
Németországban nyilván kötelező lesz a visszahívás a gyártó számára, a másutt eladott autók esetében viszont csak a VW-en múlik, hogy tart-e visszahívást, és ellenőrzi a kérdéses csavarok állapotát, vagy sem.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.