Gábor szerint az ügyészség túllépte a törvényes kereteket, amikor tájékoztatást adott Hankó Balázs fodrászra és vallásgyakorlásra vonatkozó kérelmeiről.
A védő úgy véli, a nyilvánosságra hozatal szükségtelenül kiszolgáltatott helyzetbe hozta a volt kulturális és innovációs minisztert.
Jogsértőnek tartja Hankó Balázs védőügyvédje az ügyészség tájékoztatási gyakorlatát a volt miniszter fogvatartásával kapcsolatos kérelmeinek nyilvánosságra hozatala miatt.
Gábor a 24.hu-n megjelent véleménycikkében arról írt: szerinte az ügyészség indokolatlanul lépte át a törvényes kereteket, amikor a politikus fodrászra és vallásgyakorlásra vonatkozó kéréseiről tájékoztatta a sajtót.
Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy Hankó Balázs közszereplőként valóban köteles többet eltűrni a magánszemélyeknél, ez azonban elsősorban a közügyekről folytatott vitákra vonatkozik.
A magán- és családi életével kapcsolatos információk továbbra is személyes védelem alatt állnak.
Gábor kitért arra is, hogy a volt miniszter korábban a saját fodrászának közreműködését kérte a hajvágás biztosításához.
Mint írta, ennek nem valamiféle kiváltságigény volt az oka, hanem az, hogy Hankó Balázst kezdetben a Ceglédi Rendőrkapitányság fogdájában tartották fogva, ahol a szükséges személyzet hiányában nem tudták biztosítani a szabályos hajvágást.
A vonatkozó büntetés-végrehajtási rendelkezések szerint a fogvatartottak havonta legalább egy alkalommal térítésmentesen vehetnek igénybe fodrászati szolgáltatást.
A 21/2020. (VI. 11.) BVOP-utasítás alapján a hajvágást erre kialakított helyiségben kell elvégezni, lehetőség szerint a fogvatartottak közül kijelölt, fodrász munkakörben foglalkoztatott személy közreműködésével.
A védő közlése szerint Hankó Balázs 2026. október 21-én nyújtotta be a hajvágásra vonatkozó kérelmét, amelyet azonban csak október 26-án iktattak, azon a napon, amikor a volt minisztert átszállították a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
A kérelmet két nappal később elutasították.
Az ügyvéd szerint a kérelem benyújtásakor Hankó még nem tudhatta, hogy később olyan intézménybe kerül, ahol az általános higiénés feltételek biztosítottak.
Ezért szerinte a fodrász közreműködésének kérése nem tekinthető indokolatlan kivételezésnek.
Gábor úgy fogalmazott: a főügyészség tájékoztatása következtében ügyfele gúny tárgyává vált, miközben a letartóztatása miatt nyilvánosan reagálni sem tudott a róla megjelent információkra.
A vallásgyakorlásra vonatkozó adatok is kifogás tárgyát képezik A védő külön kitért a Hankó Balázs vallásgyakorlásával kapcsolatos kérelmek nyilvánosságra kerülésére is.
Álláspontja szerint ezek az információk különleges személyes adatnak minősülhetnek, hiszen a vallási és világnézeti meggyőződésre vonatkozó adatok fokozott jogi védelem alatt állnak.
Az ügyvéd az információs önrendelkezési jogról szóló törvényre hivatkozva azt írta: a vallási meggyőződésre utaló személyes adatok különleges adatnak számítanak, amelyek kezelése csak meghatározott jogalap mellett történhet.
Szerinte Hankó Balázs esetében nem történt olyan írásbeli hozzájárulás, amely megalapozta volna az ilyen adatok nyilvánosságra hozatalát.
Gábor úgy véli, az ügyészség tájékoztatása jelentős érdeksérelmet okozott a volt miniszternek, különösen annak fényében, hogy egy kiemelt közfigyelemmel kísért büntetőeljárásban fogvatartott emberről van szó.
A védő ugyanakkor nem vitatta a büntetőeljárás nyilvánosságának fontosságát.
Mint hangsúlyozta, a társadalomnak joga van megismerni, hogy mivel gyanúsítanak egy volt minisztert, és miért tartják fogva.
Szerinte azonban az ügyészségnek a büntetőeljárás érdemi részleteiről kellene tájékoztatást adnia, nem pedig a fogvatartott személyes életének részleteit nyilvánosságra hoznia.
Az ügyvéd különösen súlyosnak tartja, hogy a vallásgyakorlással kapcsolatos információk esetében szerinte különleges személyes adatok kezelésére került sor, ráadásul hivatalos személy közreműködésével. (MNO)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.