Hivatalos közlés még nincs, több gymástól független hírforrás viszont azt írja, két ember meghalt a balesetben, és többen megsérültek.
Halálos áldozattal járó súlyos buszbaleset történt péntek reggel Franciaország keleti részén, a svájci határ közelében.
Edouard Geffray oktatási miniszter szerint a balesetben egy olyan busz volt érintett, amely „feltehetően” iskolás gyerekeket szállított.
Az MTI a Reuters alapján azt írja, az áldozatok számáról a hatóságok egyelőre nem hoztak nyilvánosságra hivatalos információt, a BFM francia hírtelevízió ellenben azt közölte, hogy ketten haltak meg a balesetben.
Közben a Le Monde is arrór ír Ain prefektúra tájékoztatása alapján hogy a balesetben ketten meghaltak, további három személy pedig megsérült.
A buszon a hírek szerint 63 személy tartózkodott. „A busz letért az útról és egy árokban lévő fának ütközött ” – idézi a lap Yves Cristin, a közeli Lent polgármesterét, aki még azt is hozzátett: két ember szívrohamot kapott.
A polgármester közlése szerint a baleset reggel 7 óra körül történt a D22-es főúton. „Két helikoptert vetettek be, aktiválták az önkormányzati vészhelyzeti tervet, a szomszédos önkormányzat pedig gondoskodik a családok fogadásáról” – magyarázta Yves Cristin.
Philippe Tabarot a helyszínre utazik.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.