Egy okoskuka bukkant fel Újbudán: a fővárosban elsőként a Gárdonyi téren tesztelik az új technológiát.
A kerületi önkormányzat közleménye szerint az okoskuka hatszor annyi szemetet nyel el, mint egy hagyományos utcai hulladékgyűjtő, ráadásul még üzenetet is küld, ha megtelt.
A napelemes szerkezet egy innovatív tömörítési technológiának köszönhetően ritkább ürítést igényel, és a közterületek tisztán tartását is megkönnyíti.
A Smart Bin CitySolar 120 típusú intelligens hulladékgyűjtőt a Procycla cég az önkormányzattal együttműködve hat hónapos tesztidőszakra helyezte ki a térre.
A berendezés tetején elhelyezett napelem működteti a beépített tömörítőszerkezetet, amely érzékeli a hulladék bedobását, majd automatikusan összenyomja azt.
Mivel a nagyobb kapacitásnak köszönhetően az okoskukát jóval ritkábban kell üríteni, ez gazdaságosabbá teheti a közterületi hulladékgyűjtést.
A teljesen zárt kialakítás megakadályozza, hogy a szemét a szél vagy az állatok miatt szétszóródjon a környezetben.
A kuka lábpedállal, kézhasználat nélkül is nyitható, és külön cigarettacsikk-gyűjtővel is rendelkezik.
A berendezés folyamatosan rögzíti a nyitások és a tömörítések számát, az adatokat pedig elektronikus úton továbbítja az üzemeltetőnek.
Amikor a telítettsége eléri a 80 százalékot, automatikus értesítést küld, így az ürítés a tényleges szükségletekhez igazítható.
A közlemény szerint a tesztidőszak alatt az újbudai önkormányzat azt vizsgálja, miként teljesít az okoskuka a mindennapi használatban, mennyivel csökkenthető az ürítések gyakorisága, illetve érdemes-e a jövőben a kerület más forgalmas közterületein is alkalmazni a technológiát.
Éppen ezért a kerület vezetése várja a visszajelzéseket az új hulladékgyűjtő használóitól.
The post Okoskukát tesztelnek egy újbudai téren first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.