Összefoglaló
DemokrataAz aszály mint politikai fegyverNeokohnGyújtogatásért letartóztattak nyolc erőszakos izraeli telepest Júdea-SzamáriábanBlikkTáncos buliba torkolott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban - fotókIndexBrazil csatárt vásárolt Angliából a BarcelonaTelexSzeptembertől nem kell dolgozniuk a rendőröknek a születésnapjukonMagyar HírlapNémetország komoly válaszlépéseket tesz444Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatójaIndex„Amíg nem folyik vér, addig minek problémázni?” – a fenyegetések leállítását követelik a Fradiváros-ügy miattBlikkMég a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagjaInfostartRendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATOVilággazdaságÚjabb fontos kinevezést jelentett be Kármán András: osztrák banktól érkezik a szakember, aki több ezer milliárd forint sorsa fölött őrködniPortfolioSzétkapták az ukránok az oroszok ballisztikus rakétáit - Nem igazán örültek annak, amit találtak24.huLemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védőjeHVG99 évre ingyenesen a fővárosnak adna a kormány több belvárosi közterületetMagyar HangKözel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a fővárosDemokrataAz aszály mint politikai fegyverNeokohnGyújtogatásért letartóztattak nyolc erőszakos izraeli telepest Júdea-SzamáriábanBlikkTáncos buliba torkolott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban - fotókIndexBrazil csatárt vásárolt Angliából a BarcelonaTelexSzeptembertől nem kell dolgozniuk a rendőröknek a születésnapjukonMagyar HírlapNémetország komoly válaszlépéseket tesz444Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatójaIndex„Amíg nem folyik vér, addig minek problémázni?” – a fenyegetések leállítását követelik a Fradiváros-ügy miattBlikkMég a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagjaInfostartRendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATOVilággazdaságÚjabb fontos kinevezést jelentett be Kármán András: osztrák banktól érkezik a szakember, aki több ezer milliárd forint sorsa fölött őrködniPortfolioSzétkapták az ukránok az oroszok ballisztikus rakétáit - Nem igazán örültek annak, amit találtak24.huLemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védőjeHVG99 évre ingyenesen a fővárosnak adna a kormány több belvárosi közterületetMagyar HangKözel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a főváros
EUR366.71 FtUSD316.40 FtBTC$77,537
Külföld

Új szakaszba lép Trump legnagyobb katasztrófája: a "muszlim NATO" lehet az utolsó reménye

Fél évvel ezelőtt támadta meg Iránt az Egyesült Államok és Izrael, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, de azóta is zajlanak az összecsapások a Közel-Keleten. A felek június közepén "tűzszünetben" egyeztek meg, de ez nem vette elejét a ki-kiújuló harcoknak, a 60 napos határidő pedig, amelyet arra szabtak, hogy diplomáciai úton rendezzék az ellentéteiket, megoldás nélkül lejárt. A Trump-kormányzat múlt héten "gazdasági D-napot" hirdetett, hogy fokozott pénzügyi nyomásgyakorlással és büntetőintézkedésekkel kényszerítse térdre az iszlám köztársaságot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fegyverek e…

Új szakaszba lép Trump legnagyobb katasztrófája: a "muszlim NATO" lehet az utolsó reménye

Fél évvel ezelőtt támadta meg Iránt az Egyesült Államok és Izrael, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, de azóta is zajlanak az összecsapások a Közel-Keleten.

A felek június közepén "tűzszünetben" egyeztek meg, de ez nem vette elejét a ki-kiújuló harcoknak, a 60 napos határidő pedig, amelyet arra szabtak, hogy diplomáciai úton rendezzék az ellentéteiket, megoldás nélkül lejárt.

A Trump-kormányzat múlt héten "gazdasági D-napot" hirdetett, hogy fokozott pénzügyi nyomásgyakorlással és büntetőintézkedésekkel kényszerítse térdre az iszlám köztársaságot.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fegyverek elnémultak volna: egy hónapos szünet után Washington vasárnap iráni rakétaállásokat támadott a Larak-szigeten, amire Teherán rakétacsapásokkal válaszolt az amerikai hadsereg jordániai bázisai ellen.

A katonai helyett gazdasági mederben folytatódhat az iráni konfliktus?

Látszódik a konfliktus vége, vagy még hosszú évekig húzódhat?

Hogyan változtak az Egyesült Államok és a regionális hatalmak közötti erőviszonyok az elmúlt fél év tükrében?

A Global Insight legfrissebb adásában erről kérdeztük Csicsmann Lászlót, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Portfolio oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-5Baloldali / Piaci

A(z) Portfolio besorolása: Baloldali / Piaci. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: NET Média Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…