Kedden több törvényjavaslatról is szavaz az Országgyűlés: visszaállíthatják a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben, átalakíthatják a koncessziók felügyeletét, és megválaszthatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának új elnökét és tagjait.
A parlament emellett megkezdi a kormány új gyermekvédelmi törvénycsomagjának tárgyalását is.
Az Országgyűlés honlapján közzétett napirend szerint az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Az egészségügyi törvények módosítása az orvosok, fogorvosok és egészségügyi szakdolgozók számára ismét kötelezővé tenné a szakmai kamarai tagságot.
A javaslat az orvosi kamarának azokat a közfeladatait és jogosítványait is visszaadná, amiket 2023-ban vettek el tőle.
A törvénymódosítás célja az is, hogy megerősítse a szakmai önkormányzatiságot, tovább javítsa a betegbiztonságot és a szakmai minőséget.
Szavaznak arról is, hogy a javítóintézetek ismét teljes egészében a gyermekvédelmi intézményrendszerhez kerüljenek.
A javaslat az iskolakezdési utalvány banki beváltásának szabályozását is tartalmazza.
A képviselők az egyes koncessziókkal kapcsolatos törvények módosításáról is döntenek.
Ennek elfogadásával megszűnhetnek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának koncessziókkal kapcsolatos feladat- és hatáskörei.
Az SZTFH-t 2021-ben hozták létre – a NER-ben Rogán Antal alatt volt -, a feladatai közé tartozik a szerencsejátéktól a trafikok felügyeletéig sok minden.
A bányafelügyelet is ide tartozik, ez a hivatal szabta ki az Orbán család egyik cégére a lehető legmagasabb büntetést.
A feladatait más állami szervek vennék át.
Napirenden lesznek emellett az Otthon Start Programot, egyes budapesti ingatlanok fejlesztését és vagyonkezelését, valamint a közúti közlekedést érintő törvénymódosítások is.
Kedden új elnököt és hat új tagot is kaphat a Médiatanács.
Az elnöki posztra az Országgyűlés szakbizottsága Polyák Gábor médiajogászt, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjét javasolta, míg a hat tagságra Bencsik Márta, Bodrogi Bea Judit, Nagy Krisztina, Szabó László, Pindroch Ferenc és Tóth Máté a jelölt.
A döntéshez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.
A határozathozatalok után kezdődik a kormány új gyermekvédelmi csomagjának általános vitája.
A javaslat többek között megtiltaná, hogy gyermekek számára pornográf vagy az életkoruknak és fejlettségi szintjüknek nem megfelelő, a szexualitást öncélúan ábrázoló tartalmakat tegyenek hozzáférhetővé vagy népszerűsítsenek.
Szigorítanák a közterületi politikai és kereskedelmi reklámokra vonatkozó szabályokat is.
A csomag a kórházban rekedt gyerekek helyzetével is foglalkozik.
Ha egy gyereknek egészségügyi okból már nincs szüksége kórházi ellátásra, a gyámhatóságnak legfeljebb nyolc napon belül kellene elkészítenie a gyermekvédelmi helyzetfelmérést és az intézkedési tervet.
A kormány szerint ezzel azt akarják megakadályozni, hogy a megfelelő gyermekvédelmi elhelyezés hiánya miatt gyerekek hónapokig kórházban maradjanak.
A parlament emellett Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi ügyéről is határoz. (MTI) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.