A magyar sajtót rendszeresen – és sokszor nem is alaptalanul – éri az a vád, hogy keveset figyel a külföldre, különösen a közeli külföldre.

Most azonban, az október eleji bosznia-hercegovinai választások kapcsán a 24.hu még vitát is lehetővé tett a Magyarországtól nem is oly messzi országról.

Bukovics Martin , aki a Gemišt alapítójaként amúgy is igen jól ismeri a térséget, válaszolt nemrég itt megjelent cikkemre , amelyben a bosznia-hercegovinai etnikai megosztottságot, és különösen ebben nemcsak Belgrád, de Zágráb szerepét is kifogásoltam.

Ezzel pedig szokásos vitáink terepe a Gemištről átkerülhetett a 24.hu-ra.

Bukovics Martin érve röviden: az etnikai megosztottság nem (csak) az 1995-ös daytoni békeszerződéssel megteremtett állami struktúra, az etnikai elv minden szinten kötelező alkalmazásának eredménye – de ez lenne a szavazók akarata is.

Éppen ezért az etnikai megosztottságot nem meghaladni kellene, hanem azt elfogadva a közös államot egy minimális keretre szűkíteni, ami különösen az európai integrációt segíthetné – de minden másban az ország és lakossága fogadja el, hogy etnikailag megosztott.

Ennek jegyében a horvát követeléseket ne zavarként – amint tettem –, hanem szükséges módosításként értékeljük.

Tény, hogy az október 4-i választások eredményei nem az összállami identitást igazolták vissza.

Gerard JULIEN / AFP Slobodan Milošević szerb elnök, Franjo Tuđman horvát elnök és Alija Izetbegović bosnyák elnök a daytoni egyezmény aláírására készülnek a párizsi Elysée-palotában 1995. december 14-én.

A háromtagú államelnökségbe továbbra is szerb nacionalista politikus került (ennek nem is lett volna alternatívája, mert gyakorlatilag minden szerb párt valamilyen mértékben nacionalista), sőt, ezúttal a horvátoknak fenntartott helyet sem az összállami identitást hangsúlyozó jelölt, hanem a zágrábi kormánypárttal szövetséges HDZ BiH fiatal politikusa, Darijana Filipović szerezte meg.

Egyedül a bosnyák társállamfő maradt az összállami identitás hívei közül – de vele szemben a horvát és a szerb társállamfők össze tudnak majd fogni.

Hasonló a helyzet a két entitásban, a Föderációban és a Republika Srpskában, valamint a Föderáción belül számos kantonban: az etnonacionalista pártok majdnem mindenütt megerősödtek, a közös identitást hangsúlyozók pedig visszaszorultak.

Mindezt lehet annak jeleként értékelni, hogy semmiféle igény nincs közös identitásra – sőt, akár közös államra sem, essen hát szét Bosznia-Hercegovina az etnikai többségek mentén.

Mindazonáltal ez a kép túl leegyszerűsítő.

Egyrészről a jelenlegi állami berendezkedés – különösen az etnikailag felosztott államelnökség, ahol még csak jelölt sem lehet valaki, aki nem vallja magát bosnyáknak, horvátnak vagy szerbnek – nem természeti szükségszerűség, hanem a daytoni békeszerződés következménye, amely békét ugyan teremtett, de működő államot nem.

Másrészről az etnikai pártok mögötti erős támogatottság nem pusztán annak jele, hogy ne lenne, ne lehetne közös identitás is – az etnikai pártok ugyanis a nacionalizmust, amint első cikkemben írtam is, fedősztoriként használják, valójában helyi szinten kliensrendszert építve ki, amelyben mindenki tőlük függ.

A belpolitika etnogettósodása – és az etnogettókban a gazdasági függésrendszerek kialakulása – strukturális probléma, nem választói igény.

The post Techet Péter: Boszniai vágyak és lehetőségek – Viszonválasz Bukovics Martinnak first appeared on 24.hu .