A vendégek mindössze négypercnyi játék után kétgólos előnybe kerültek Alysson és Jackson góljaval, az MU azonban a 16. percben Bruno Fernandes büntetőjével szépített, majd félidő végén Tielemans révén kiegyenlített (2-2).
A hazai szurkolók abban bíztak, hogy ez felrázza a kedvenceket, azonban szünet után jött újabb hat perc rövidzárlat, amely során előbb McGinn , majd Goretzka is beköszönt, és az 53. percben ismét A Villa állt jobban két góllal (2-4).
Már-már Unai Emery is elhitte, végre győzelemre vezeti a csapatát az Old Traffodon, azonban a ráadásban előbb a csereként beállt Zirkzee , majd a 96. percben (!) a szintén cserejátékos Dorgu is betalált, kiharcolva a gólokban gazdag 4-4-es végeredményt.
Ezzel együtt a manchesteri drukkerek nem lehetnek elégedettek, kedvenceik ugyanis nyolc forduló óta nyeretlenek a Premier League-ben, ezzel beállították történetük legrosszabb sorozatát, amely még tavaly április és május között volt.
A kieső, 18. helyre visszacsúszó MU a következő fordulóban Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapatához, a Liverpoolhoz látogat.
Mi lesz Carrick sorsa?
A United hat napon belül másodszor küzdötte fel magát hétgólos hátrányból, de amíg az AS Romát legyőzte a BL-ben 3-2-re , addig ezúttal csak ikszelt, és a válogatott szünetet így is a Premier League kiesőzónájában töltik.
Hogy mi lesz Michael Carrick edző sorsa?
A The Athletic azonban úgy gondolja , még maradhat esélye arra, hogy megtartsa állását.
Carrick nevét hangosan és tisztán énekelték a szurkolók, és ez elég lehet ahhoz, hogy a United döntéshozói ne küldjék a guillotine alá a válogatott szünetben – különösen a hét elején a Roma elleni Bajnokok Ligája-visszavágót figyelembe véve – olvasható.
Premier League, 10. forduló Manchester United – Aston Villa 4-4 (2-2) Crystal Palace – Liverpool FC 1-3 (0-1) Brighton – Brentford 2-0 (2-0) Ipswich Town – Bournemouth 1-2 (0-1) Sunderland – Chelsea 1-0 (1-0) Az állás: 1.
Arsenal 10 9 0 1 15- 5 27 2.
Brighton 10 7 1 2 26- 7 22 3.
Manchester City 10 7 – 3 21-13 21 4.
Liverpool 10 5 3 2 14-10 18 5.
Chelsea 10 5 1 4 19-16 16 6.
Everton 10 4 4 2 12-10 16 7.
Bournemouth 10 4 3 3 16-14 15 8.
Brentford 10 3 5 2 16-11 14 9.
Leeds United 10 3 5 2 10- 8 14 10.
Villa 10 3 4 3 14-17 13 11.
Tottenham 10 3 3 4 10-11 12 12.
Newcastle United 10 3 3 4 13-16 12 13.
Hull 10 2 5 3 11-11 11 14.
Ipswich 10 3 2 5 15-20 11 15.
Fulham 10 2 4 4 10-12 10 16.
Forest 10 2 3 5 9-13 9 17.
Coventry 10 3 – 7 10-19 9 18.
Manchester United 10 1 5 4 14-19 8 19.
Sunderland 10 2 2 6 8-17 8 20.
Palace 10 2 1 7 10-24 7 The post Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét? first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.