Többmilliárd eurónyi uniós forrás szabadult fel, miután az EU Tanácsa kedden elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válik hozzáférhetővé Magyarország számára, és megnyílik az út ahhoz, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény ismét teljes körűen részt vehessen az Erasmus+ és a Horizont Európa programokban.
A döntést követően Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa úgy fogalmazott, hogy „ez is világosan jelzi, hogy Magyarország egyértelműen visszatért az európai útra.
Az elmúlt hónapokban az új kormány jelentős előrelépést tett a jogállamiság helyreállítása terén, és a korábbi kormány több döntését is visszavonta”.
Hozzátette azt is, hogy „a jogállamiság helyreállítása érdekében tett magyar erőfeszítések meghozzák az eredményüket” – áll az Európai Bizottság közleményében.
A Világgazdaság ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a Európai Unió Tanácsa egyelőre nem zárta le a Magyarország ellen folyó 7.cikk szerinti jogállamisági eljárást.
Sem annak lezárásáról, sem a szankciós szakaszba léptetéséről nem született döntés.
Az eljárás legsúlyosabb lehetséges következménye a tagállami szavazati jog felfüggesztése.
Ehhez előbb az érintett ország részvétele nélkül valamennyi tagállam egyetértésével kellene megállapítani az uniós alapértékek súlyos és tartós megsértését, majd a Tanács dönthetne a szankciókról.
Michael McGrath jogállamiságért felelős uniós biztos az ülésen kedvezően értékelte a magyar kormány demokratikus intézményeket érintő reformjait.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság feladata az aktuális helyzet értékelése, és nem kezdeményezheti egyoldalúan a 7. cikk szerinti eljárás megszüntetését.
A biztos szerint az Európai Parlament visszavonhatja a kezdeményezését, az EU Tanácsa pedig dönthet az eljáráshoz kapcsolódó tanácskozások lezárásáról.
A pénzügyi korlátozások feloldása így önmagában nem jelenti a jogállamisági eljárás végét.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.