A rendőrség vizsgálatot indított Jesús de Miguel halála után gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával, írja rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País .
A spanyol másodosztályú Andorra kapusa, Jesús Owono térdelte mellkason a Tenerife támadóját, Jesús de Miguelt .
A 30 éves spanyol játékos olyan súlyosan megsérült, hogy a mentőben újra kellett éleszteni, de a mérkőzés másnapján életét vesztette a kórházban .
De Miguel csereként lépett pályára az Andorra elleni, hétfői hazai bajnokin, majd a hajrában egy előrevágott labdát akart megszerezni.
A vendégek kapusa, Owono egészen a kezdőkörig előrefutott, hogy tisztázzon, azonban felugorva, térddel szállt bele ellenfelébe és a mellkasán találta el.
A játékosok egyből jelezték, hogy nagy a baj, és az orvosi személyzet a pályára sietett.
Bár az utolsó percekben járt a mérkőzés, félbeszakították a játékot.
A csatár szíve a mentőben megállt, de sikerült újraéleszteni.
Kedd hajnalban közölte a klubja, hogy rosszabbodott az állapota, reggel 8-kor pedig elhunyt.
A katalán ARA szakértőket kérdezett , akik elmondták, ilyen esetekben bevett szokás a rendőrségi vizsgálat, a kórházak ugyanis kötelesek értesíteni a hatóságokat minden olyan halálesetnél, ami nem természetes okból következett be.
Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy az ügy bíróság elé kerül.
Ha mégis sor kerülne erre, a vád valószínűleg gondatlanságból elkövetett emberölés lenne, amely „minden olyan cselekményre vonatkozik, amely halált okoz, de amelynél a halál okozása nem volt cél”, áll az ARA cikkében.
A jogszabály két súlyossági fokozatot különböztet meg: enyhébb esetben pénzbüntetés, súlyosabb esetben pedig 1-től 4 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Martin Silva Cosentino/NurPhoto via Getty Images Jesus Owono, az Andorra kapusa.
A 25 éves Owonónak, aki piros lapot kapott a szabálytalansága után, már a stadionban azt kiabálták, hogy „gyilkos”, majd a közösségi oldalait is elárasztották a kommentek, ezután törölte a profiljait.
A madridi születésű Jesús de Miguel a Leganésben nevelkedett, és pályafutása során elsősorban alacsonyabb osztályokban szerepelt.
A spanyol második vonalban 40 mérkőzése volt. 2025 nyarán igazolt a Teneriféhez, első szezonjában 11 góllal segítette a csapatot, amellyel bajnokként feljutott a LaLiga2-be.
Kapcsolódó „Mindannyian osztozunk a szörnyű fájdalomban” – a futballvilág gyászolja Jesús de Miguelt A Tenerife 30 éves támadója azt követően vesztette életét, hogy egy bajnokin ütközött az ellenfél kapusával.
The post Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.