Jürgen Klopp csütörtökön debütál a német válogatott élén, csapata idegenben lép pályára Hollandia ellen a Nemzetek Ligája A divíziójában 2. csoportjában.
A hollandoknál ugyancsak új szövetségi kapitány dolgozik, az FC Barcelona korábbi sztárja és vezetőedzője, Xavi Hernández, aki a vébé után távozó Ronald Koemant váltotta, Klopp pedig szerdán váratlan megjegyzést tett kollégájára.
Személyesen több holland játékost ismerek, mint Xavi.
Hogy ez előnyt jelent-e, azt nem tudom, de tény – mondta Klopp az újságíróknak, akik jóízű nevetéssel reagáltak a szavaira.
Meglepetésre készülve Ami a csütörtöki összeállítást és a csapat taktikáját illeti, az 59 éves szakember nem árult el részleteket. „Egyértelmű, hogy jó futballt szeretnénk játszani.
Ugyanakkor szeretnénk némi meglepetést is okozni” – fogalmazott.
Ami érdekesség, hogy a Liverpoollal Bajnokok Ligáját és angol bajnoki címet is nyert szakember 44 fős keretet hirdetett , és miután úgy véli, a négymeccses szeptember–októberi Nemzetek Ligája-időszak hosszú lesz, két teljes értékű csapatot rakott össze.
Ez azt jelenti, hogy a hollandok és a görögök ellen játszik az egyik, Szerbia és Görögország ellen a másik együttes.
Kapcsolódó „Elég szánalmas, hogy valaki ezen nyerészkedik” – Klopp beszólt az újságíróknak A német válogatott szövetségi kapitánya nem finomkodott.
The post Xavinak nem biztos, hogy jólestek Klopp szavai first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.