Magánkihallgatáson fogadta Magyar Péter miniszterelnököt XIV.
Leó pápa a Vatikánban csütörtökön.
A találkozó végén a kormányfő magyarországi látogatásra hívta a katolikus egyházfőt.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán azt írta , a négyszemközti egyeztetésen a pápa és közte több téma is szóba került: Magyarország és az Európa előtt álló kihívások, a mesterséges intelligencia egyre inkább megkerülhetetlenné váló szerepe, a fiatalok elmagányosodása.
Magyar Péter beszámolója szerint elmesélte a pápának az utóbbi évek magyarországi eseményeit, és arról is beszélt, „ iképpen lehet sikeres az őszinteségen, emberi kapcsolatokon és munkán alapuló politika”.
A bejegyzés végén a miniszterelnök megjegyezte: egykori piarista diákként felejthetetlen marad számára a nap.
A kormányfő szerda este, egy Wizz Air járattal utazott Rómába.
Korábbi közlése szerint ajándékot is vitt a Szentatyának: XII.
Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kézzel készített leiratát, Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-es, New Yorkban megjelent első amerikai kiadását.
A magánaudiencia előtt Magyar csütörtök reggel a Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában tartott magyar nyelvű misén vett részt, ahol koszorút helyezett el a magyar koronát tartó Szent István-szobornál.
A vatikáni útra saját költségén a fiait is magával vitte, delegációjának pedig tagja Tarr Zoltán kulturális miniszter és Velkey György külügyi államtitkár is, akiket szintén bemutatott a pápának.
A KDNP bírálta a vatikáni utat A kormánypárti politikus látogatásával kapcsolatban a Rétvári Bence vezette KDNP-frakció csütörtökön közleményt adott ki, amelyben képmutatónak nevezték Magyart.
Azt írták, a miniszterelnöknek csak a látszat számít, és közös fotókkal akarja elnyerni a hívő szavazók bizalmát, miközben társadalmi kérdésekben – például az abortusz ügyében – az egyházi tanítással ellentétes politikát folytat.
The post Magyar Peter meghívta Magyarországra XIV.
Leó pápát first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.